Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Két fiatal agyonvert egy 50 éves férfit egy müncheni vasútállomáson

Egy helyi bíróság vasárnap - gyorsított eljárás keretében - megkezdte annak a két, 17, illetve 18 éves fiatalnak a meghallgatását, akik előző nap késő délután a müncheni városi vasút egyik állomásán - sokak szeme láttára - agyonvertek egy 50 éves férfit.

Szemtanúk szerint az áldozat még a vasúti szerelvényen gyerekek segítségére sietett, akiktől a két fiatal el akarta venni a pénzüket.

A férfi a következő megállónál kiszállt, a gyerekeket zsaroló fiatalok pedig követték őt. A peronon egy kemény tárggyal, valószínűleg egy vasrúddal leütötték, majd rugdosni kezdték. Újraélesztésével a mentők még az állomáson, majd az orvosok a kórházban hiába próbálkoztak, a férfi nem sokkal később belehalt sérüléseibe. A két fiatal megpróbált elmenekülni, a rendőrség azonban nem sokkal később elfogta őket.

Az utas ütlegelésének az állomáson több szemtanúja is volt, de senki nem avatkozott közbe. A tanúk csak annyit tettek, hogy értesítették a rendőrséget, és így sikerült a tetteseket menekülés közben kézre keríteni.

Az elmúlt időszakban jelentősen megszaporodtak a hasonló erőszakos cselekmények Németországban, vasúti szerelvényeken és autóbuszokon, továbbá az állomásokon többnyire fiatalok ártatlan utasokat, illetve járművezetőket támadtak meg és súlyosan bántalmaztak.

2007 decemberében ugyancsak Münchenben szintén két fiatal egy nyugdíjast csaknem halálra vert amiatt, mert a férfi a dohányzási tilalom betartására figyelmeztette őket. Az áldozat több hónapos kórházi ápolásra szorult, s még ma sem gyógyult fel teljesen. A brutális cselekményt két, Németországban élő külföldi fiatal követte el, a bíróság egyiküket 12, a másikat 8 és fél évi börtönbüntetésre ítélte. Az akkori támadás után egy időre felerősödtek az idegenellenes érzelmek az országban.

Rendőrségi közlés szerint a szombati gyilkosságot két német fiatal követte el. Az ügy hatalmas felháborodást váltott ki. Sokan máris követelik, hogy erősítsék meg a rendőri védelmet a főbb tömegközlekedési eszközökön és az állomásokon.

Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat
újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×