Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Obama egészségügyi reformot akar

Kétpárti összefogást sürget az egészségügy reformjához az amerikai elnök.

Barack Obama a kongresszus két házának rendkívüli, összevont ülésén azt mondta: legfőbb célja egy olyan reform elindítása, amely elérhető biztosítást nyújt majd annak a 46 millió amerikainak, aki nem rendelkezik ilyennel. Hangsúlyozta: az Egyesült Államok az egyetlen fejlett ország a világon, amelynek nincs általános egészségbiztosítási rendszere.

Barack Obama háromnegyed órás beszédében megerősítette: támogatja az állami biztosítás tervét, ugynakkor világossá tette, hogy nem ennek a meglétén vagy hiányán múlik a törvény elfogadása.

Az ellenzéki republikánusok támadják az állami biztosító megalakítását, mert szerintük a kormány rá akarja tenni a kezét az egészségügyre és ez sérti a magánbiztosítók érdekeit az Egyesült Államokban.

Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×