Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Megunták a mindent levizelő turistákat

Bár két kézzel szórják a pénzt, és a válságban minden fillérre szükség van, a rigai hatóságoknak elege lett a randalírozó brit turistákból. A volt belügyminiszter után a város polgármestere is nyers hangnemben beszélt róluk és azt mondta: megpróbálnak megszabadulni a legénybúcsúkra érkező, duhajkodó fiataloktól.

Riga csak egyik célpontja a hétvégi mulatozásra fapados járatokkal érkező brit fiataloknak Prága, Budapest, Pozsony, Krakkó vagy Wroclaw mellett.

Míg az utazók között nagy számban vannak azok, akik valóban érdeklődnek a városok iránt, sok az legény-, vagy éppen leánybúcsúra érkező csoport is, akiket leginkább az olcsó alkohol útján felpörgetett vad bulizás és a toplessbárok érdekelnek.

Lettország fővárosának, Rigának azonban elege lett. Nilsz Usakovs polgármester "problémának nevezte a brit turistákat, akik - és itt egy erősebb kifejezést használt - mindent levizelnek. Tegyük félre a politikai korrektséget, ez a specialitásuk" - mondta.

A letteket különösen dühíti, hogy az ifjú britek, akik egy szövetséges állam polgárai, előszeretettel könnyebbülnek meg a majdnem 50 méter magas Szabadság Emlékműnél, amely a függetlenségi harcokban elesett katonáknak állít emléket.

Tavaly, az akkori belügyminiszter "angol disznóknak" nevezte a mulatozó csoportok tagjait, azt követően, hogy egy turistát öt napra börtönbe zártak, mert elkapták, amikor az emlékműre vizelt.

Usakovs polgármester most különleges, "turista rendőrséget" állít fel, hogy kiszűrjék a leginkább magukból kivetkőző látogatókat.

A londoni Times megjegyzi, hogy a válság miatt különösen sújtott Lettország, amely foggal-körömmel próbálja védeni valutája árfolyamát, két tűz között van: egyrészt fontos neki a turisták által elköltött pénz, másrészt a nemzetközi megítélését félti.

Az egyik buli szervező oldal Angliában azzal csábítja az utazókat, hogy Rigában: "kalasnyikovokból lőhetnek, szabadesés szimulátort próbálhatnak ki, toplesstáncosnőkkel megrakott limókban utazhatnak és privát jacuzzi partyt is tarthatnak, néhány helyi cicababa társaságában".

A brit külügyminisztérium már régóta kampányol azért, hogy visszafogottabb magatartásra bírja a fiatalokat, de úgy tűnik nem sok sikerrel.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

A világon több olyan óriáshálózat működik, amelyek szinte láthatatlanul szolgálják az emberiséget. Az általuk kínált előnyöket szinte természetesnek vesszük, miközben nem feltétlenül tudjuk, hogy milyen hatalmas infrastruktúra működik a háttérben. Ezeket tekintjük át ismeretterjesztő sorozatunkban. Az első rész a műholdas navigációs rendszerekről szólt, a második egy ennél sokkal ismertebb infrastruktúrát, az internethálózatot mutatta be, most pedig talán a legkevésbé láthatatlan rendszerrel, a villamosenergia-hálózattal foglalkozunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×