Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

A kánikula okozhatta a horvátországi szerencsétlenséget?

Kisiklott egy Zágrábból Splitbe tartó személyszállító vonat pénteken, a hatóságok szerint hat halottja van a szerencsétlenségnek, több mint ötvenen megsérültek, köztük kilenc külföldi. Egyesek arra gyanakodnak, hogy a hőségben a sínek elgörbültek. Az utasok arról számoltak be, hogy a vonat egy lejtőn gyorsulni és inogni kezdett, nekicsapódott a szűk szurdok szikláinak.

A horvát mentőszolgálat összesítéséből az derül ki, hogy magyarok nincsenek a sérültek között.

A Slobodna Dalmacija című horvát lap internetes oldalán azt írta, hogy öt férfi és egy nő vesztette életét a súlyos balesetben. Az állami mentőszolgálat közölte, hogy 55 sérültet, közöttük hat gyereket vittek kórházba. A sérültek közül kilencen - három francia, két ausztrál, illetve egy-egy svéd, szlovén, pakisztáni és brit - külföldi állampolgárok.

Szlanyinka Anna, Magyarország spliti konzulja az MTI érdeklődésére telefonon elmondta: a rendőrségi szóvivő közölte vele, hogy amennyiben vannak külföldi állampolgárok a halottak között, azonnal értesítik az érintett országok nagykövetségeit. Mivel eddig a magyar diplomáciai képviseletre nem érkezett értesítés, arra lehet következtetni, hogy a halálos áldozatok között nincsenek magyarok.

A szerencsétlenség a célállomástól, Splittől mintegy 30 kilométerre, Rudin település mellett történt.

Oka egyelőre ismeretlen. Egyesek arra gyanakodnak, hogy a hőségben a sínek elgörbültek. Az utasok arról számoltak be, hogy a vonat egy lejtőn gyorsulni és inogni kezdett, nekicsapódott a szűk szurdok szikláinak. Az egyik jegykezelő azt kiáltotta, hogy nem működnek a fékek. Az utasok megrántották a vészfékeket, hiába.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×