Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Hivatalba lépett Litvánia első női államfője

Beiktatták hivatalába vasárnap Litvánia első női államfőjét, a korábban európai biztosként dolgozó Dalia Grybauskaitét.

Az új elnök a vilniusi parlament, a seimas rendkívüli ülésén tette le hivatali esküjét. Grybauskaite Litvánia negyedik közvetlenül megválasztott elnöke azóta, hogy a balti köztársaság 1991-ben visszanyerte függetlenségét a Szovjetuniótól.

Az elnökválasztás május 17-i első fordulójában a voksok csaknem 70 százalékával megválasztott Grybauskaite Valdas Adamkust váltja, aki tíz éven állt az ország élén. Az új elnök beiktatása előtt a 82 éves Adamkus megindító búcsúbeszédet mondott, amelyben a további reformok szükségességét hangsúlyozta.

A "litván vasladyként" emlegetett új államfő azt ígérte, hogy tevékeny elnök lesz, aki minden állampolgár érdekeit védelmezni fogja az alkotmány által biztosított összes eszközzel. Az 53 éves, fekete öves karatés Grybauskaite 2004 óta az Európai Bizottság költségvetésért és pénzügyi tervezésért felelős biztosa volt. Ezt megelőzően három évig a litván pénzügyminisztériumot irányította.

Az új elnök parlamenti eskütételét ünnepi istentisztelet és katonai parádé, majd az államfői teendők hivatalos átadása követi az elnöki palotában. Késő délután Andrius Kubilius miniszterelnöknek hivatalosan fel kell ajánlania kormánya lemondását az új államfőnek. A négypárti jobbközép koalíció most demonstratívan félretette a kormányposztok újraosztása körüli nézeteltéréseket. A pártelnökök vasárnap kiadott közös nyilatkozatát Kubilius miniszterelnök tréfásan "megújított házassági eskünek" nevezte.

Az Európai Unió államai közül ez idő szerint Litvániát és a két másik balti államot érinti legsúlyosabban a világgazdasági válság; az idei évre mindhárom országban két számjegyű gazdasági visszaesést jeleznek előre. Korábbi nyilatkozatai alapján Dalia Grybauskaite a kivitel serkentését, az uniós segélyek gyorsabb felhasználását, illetve a kis- és közepes vállalkozásoknak nyújtott adókedvezmények bevezetését tartja szükségesnek a válság leküzdéséhez.

Litvániában az öt esztendőre választott államfőnek korlátozott a végrehajtói hatalma, legfőbb feladata a kormány külügyi, védelmi és igazságügyi politikájának kontrollja, de jelentős befolyással bír az ország gazdaságpolitikájára is, mert megvétózhatja például a költségvetést érintő törvényeket.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: újra szerepet vállalunk a balti államok légtérvédelmében

Tisza-kormány: újra szerepet vállalunk a balti államok légtérvédelmében

Szombati videójában Orbán Anita külügyminiszter bejelentette, hogy hazánk újra részt vesz a balti államok légtérvédelmében. Pénteken a belpolitikai nap egyik legfontosabb fejleménye a bicskei gyermekotthon ügyét vizsgáló parlamenti bizottság ülése volt. Szabó Máté volt ombudsman szerint már 2012-ben egyértelmű volt, hogy az intézményben szexuális bántalmazások történtek, és az otthon vezetése megpróbálta eltussolni az ügyet; az erről szóló jelentést Balog Zoltán akkori miniszter és Polt Péter legfőbb ügyész is megkapta.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×