Infostart.hu
eur:
364.87
usd:
327.05
bux:
142940.29
2026. október 12. hétfő Miksa

Kormányhivatal védi az internetet

Az internetes támadások kivédésére hivatott szervezetet hoztak létre Franciaországban. Az Informatikai Rendszerek Nemzeti Védelmi ügynöksége nevet viselő testületnek az állami kommunikációs hálózatokat is védelmezniük kell.

A francia vezetők komolyan veszik az interneten keresztül érkező fenyegetések lehetőségét - ezt az is bizonyítja, hogy az új szervezet száztíz alkalmazottal kezdi meg működését, és a tervek szerint három éven belül ez a létszám megduplázódik.

A testület elsősorban a köztársasági elnöki hivatal, a kormány, valamint a minisztériumok elektronikus kommunikációjának biztonságát szavatolja, ezért feladatai közé tartozik a hatékony internetes védelmet biztosító programok kifejlesztése is. Ezekkel azonban nem csupán az állami intézményeket, hanem a legfontosabb vállalatokat is el kell majd látnia.

A francia honvédelmi minisztérium már egy éve figyelmeztetett, hogy az internetről érkező támadások súlyos fenyegetést jelenthetnek az államapparátus normális működésére, és "sürgős és hatékony" intézkedések meghozatalát javasolta a kormánynak. Az elemzőket különösen sokkolta az Észtország ellen 2007-ben végrehajtott cybertámadás, melyben a hachereknek nem csak a tallinni kormány, hanem fontos magánvállalatok informatikai rendszereit is sikerült megbénítaniuk.

A most felállított ügynökségnek nem csupán az a feladata, hogy kivédje az ilyen és ehhez hasonló beavatkozásokat, hanem képesnek kell lennie előre felderíteni a küszöbön álló támadást, és arra "megfelelő módon" reagálnia.

A cybertámadásokkal foglalkozó elemzők szerint az egyik legnagyobb veszélyt az úgynevezett botnet-hálózatokról érkező összehangolt támadások jelentik. A botneteket internetes bűnözők hozzák létre magánfelhasználók számítógépeinek összekapcsolásával, azok tulajdonosainak tudta nélkül, és az ezeken keresztül indított, például túlterheléses támadás egyszerűen megbéníthatja a kiszemelt célpont szervereit.

A 2005 óta "robbanásszerűen" terjedő számítógépes adathalászat a másik jelenség, amely a honvédelmi minisztérium szakértői szerint óriási károkat okozhat. A módszer lényege, hogy a bűnözők hamis elektronikus levelekkel személyes adatokat, számlaszámokat, bankkártya-számokat csalnak ki a felhasználóktól.

Mivel ez az utóbbi módszer a magánfelhasználókat is fenyegeti, az ügynökségnek indokolt esetben a közvéleményt is figyelmeztetnie kell a legújabb, interneten keresztül érkező veszélyekre, és kivédésükre konkrét tanácsokkal is el kell látni a felhasználókat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

A múlt héten tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósságának helyzete is egyre nagyobb figyelmet kapott a befektetőktől. Hétfő reggel az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgások látszanak, Európában viszont emelkedéssel indul a hét. Az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiac zárva tart, a részvénypiacokon azonban a megszokott rend szerint zajlik majd a kereskedés. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódik az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat úgy tűnik egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvényvisszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×