Infostart.hu
eur:
364.89
usd:
327.11
bux:
142940.29
2026. október 12. hétfő Miksa

A diplomások közül is sokan dolgoznak éhbérért

Egyre többen kényszerülnek éhbérért dolgozni Németországban. A berlini gazdaságkutató intézet megbízásából készült felmérés kimutatta, hogy jelenleg minden ötödik munkavállaló órabére jóval elmarad az Európai Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által minimálbérnek megjelölt szint alatt.

Az elmúlt másfél évtized alatt több mint kétmillióval emelkedett azoknak a száma, akik éhbérért kénytelenek dolgozni. Ez a nyugati tartományokban 9,62 eurónak, az egykori NDK-ban pedig 7,18 eurónak felel meg.

Akik ezt az órabért megkapják, szinte jól járnak azokkal szemben, akik még öt eurót sem kapnak egy órai munkájukért, mert a kimutatás szerint a kis fizetésűek között minden ötödik órabére elmarad emögött.

Ne gondoljuk azonban, hogy csak segédmunkások tengődnek éhbérből: az elmúlt években felszökött a szakmunkások, sőt az egyetemi diplomával rendelkezők száma is a nyomor szélén élők táborában. Ezzel a szomorú statisztikával Németország élen jár az Európai Unió vezető ipari államai között.

A berlini koalícióban résztvevő Szociáldemokrata Párt, valamint a szakszervezetek és a Baloldali Párt vezetői már jó ideje szorgalmazzák a minimálbér bevezetését, ezt azonban a két kereszténypárt, valamint az ellenzéki szabaddemokraták arra hivatkozva ellenzik, hogy ezáltal veszélybe sodornák a munkahelyeket.

Olaf Scholz munkaügyi miniszter a felméréssel kapcsolatban ismét sürgette a bérek alsó határának állami szabályozását és leszögezte: tarthatatlan, hogy teljes munkaidőben dolgozó alkalmazottak ne tudjanak emberhez méltóan megélni a fizetésükből egy olyan országban, mint Németország.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×