Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Új délvidéki magyar párt kezdte meg működését

Magyar Koalíció néven új délvidéki magyar párt kezdte meg a hétvégén működését, névválasztásával megnehezítve a Vajdaságban élő magyaroknak, hogy eligazodjanak a képviseletére ajánlkozó politikai erők között.

A pár hónapja zászlót bontott pártnak ugyanaz a neve, mint a csaknem két éve, a három legjelentősebb magyar párt - Vajdasági Magyar Szövetség, Vajdasági Magyar Demokrata Párt, Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége - által létrehozott, s máig meglévő választási koalíciónak.

Az új alakulat, amely zászlóbontó gyűlésére Vona Gábort, a Jobbik elnökét hívta meg, az ötödik vajdasági magyar párt lesz, mivel a vele azonos nevű koalíció pártjain kívül van egy Magyar Polgári Szövetség nevű párt is a Délvidéken.

László Bálint, a Magyar Koalíció párt elnöke a Tanjug vasárnapi jelentése szerint - magyarul megtartott - szabadkai sajtóértekezletén azt mondta, hogy szervezete "síkraszáll Vajdaság teljes autonómiájáért, polgárőrség létrehozásáért azokon a településeken, ahol a magyarok többségben vannak, illetve ahol biztonságukat veszély fenyegeti, továbbá a magyar nyelv használatáért minden intézményben".

Az új magyar politikai szervezet súlya megfigyelők szerint egyelőre megítélhetetlen. Évek múlva lesz csak olyan választás, amelyen kiderül, hogy céljait a Vajdaság lakosságának 14 százalékát kitevő, Szerbia egészében pedig nem egész 4 százalékos súllyal bíró magyarságnak mekkora része támogatja.

Jelenleg a szerb parlamentben csak a Vajdasági Magyar Szövetségnek van képviselője, s a vajdasági törvényhozásba is csak egy nem általa delegált - a Vajdasági Magyar Demokrata Párthoz tartozó - politikus jutott be.

Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sötét titkok a múzeumokban: évtizedek óta őrzött náci műkincsek nyomába erednek Európában

Sötét titkok a múzeumokban: évtizedek óta őrzött náci műkincsek nyomába erednek Európában

Negyedszázaddal követve más nagy európai országokat, Olaszország is napirendre tűzte a nácik által elrabolt műkincsek visszaszolgáltatásával foglalkozó testület felállítását. A napokban a kormányfő, Giorgia Meloni pártjának egyik képviselője a törvényhozás elé terjesztette az erről szóló jogszabálytervezetet, amelyet a miniszterelnök „civilizációs tettként” értékelt. Svájc is lépéseket tett e téren, az alpesi országban most kezdte el működését a restitúciós bizottság, irányítója Simonetta Sommaruga volt államfő, aki elismerte: országában „néha több idő kell a dolgokhoz, de ez nem jelenti azt, hogy nem történt semmi”.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×