Infostart.hu
eur:
362.47
usd:
322.76
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Válság kínai módra: tízmillió vándormunkás munka nélkül

Kína keleti tartományaiban több mint 10 millió vándormunkás veszítette el állását a nemzetközi pénzügyi válság hatására. A különböző szintű szakszervezetek ezért most azon fáradoznak, hogy átképzésekkel, tanácsadással segítsenek a munka nélkül maradtaknak, az új vállalkozások elindításához pedig kisebb kölcsönöket is nyújtanak.

Az otthonaikba visszatért vándormunkásoknak a helyi szakszervezetek segítenek. Az észak-kínai Hopej tartományban az üzleti vállalkozások beindításához szükséges ismereteket előadásokon sajátíthatják el az érdeklődők. A kínai Mezőgazdasági Minisztérium adatai szerint tavaly július és december között a munkaerőpiac beszűkülése következtében a közel 130 millió kínai vándormunkásból 7,8 millióan tértek haza.

A közép-kínai Honan tartomány több mint 7 millió lakossal rendelkező Hszinjang városában 37 ezer vándormunkást képeztek át, kétharmaduknak munkát is sikerült biztosítani. A kelet-kínai Anhuj tartomány Tungling városában 400 ezer jüannal (13 millió forinttal) kívánják segíteni a kisvállalkozások elindítását.

A délnyugat-kínai Szecsuan tartományba tavaly év végéig összesen 1,49 millió vándormunkás tért vissza. Közülük 1,03 millióan találtak új munkahelyet: 38 százalékuk a mezőgazdasági és az állattenyésztési szektorban, 43 százalék a városokban helyezkedett el, a többi munkavállaló ismét vándormunkásként más tartományokban talált megélhetést.

Szecsuanban eddig összesen 250 ezer résztvevővel mintegy ötezer átképzési tanfolyamot tartottak. A szakszervezetek 53 állásbörzét tartottak, amelyeken közel százezren találtak új munkahelyet. A kínai kormány a munkaerőpiacra belépő friss diplomásokat a szakmai továbbképzéseken kívül kedvezményes kölcsönökkel kívánja támogatni.

Az elkövetkezendő három évben a jobb elhelyezkedés reményében közel egymillió diplomás pályakezdő munkanélkülit kívánnak átképezni. Azok a friss diplomások, akik hajlandóak a vidéki, kevésbé fejlett területen elhelyezkedni, vagy a hadsereg kötelékébe belépni, tanulmányi hitelük részleges, vagy teljes törlésére számíthatnak. Azok a frissen végzettek, akik önálló vállalkozásba kezdenek, 50 ezer jüan (1,7 millió forint) kezdeti kölcsönre jogosultak.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×