Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
325.5
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Szíria javaslatot tett Izraelnek a Golán-fennsík jövőbeli határairól

Szíria javaslatot tett az Izrael által megszállt Golán-fennsík jövőbeli határaira. Damaszkusz hat földrajzi helyet jelölt meg és a török közvetítőkön keresztül várja a zsidó állam válaszát.

Bassár el-Aszad szíriai államfő korábban arról beszélt, hogy a béketárgyalások folytatása előtt Izraelnek egyértelműen állást kell foglalnia a két ország közötti területi kérdés ügyében.

A megbeszélések három hónapja azért szakadtak félbe, mert Ehud Olmert izraeli miniszterelnök egy korrupciós botrány miatt lemondásra kényszerült.

A zsidó állam 1967-ben, a hatnapos háborúban szállta meg, majd 1981-ben annektálta a Golán-fennsíkot. Damaszkusz az egész területet visszaköveteli, míg Izrael azt akarja, hogy Szíria lazítsa kapcsolatait Iránnal, a libanoni síita Hezbollahhal és a palesztin Hamásszal.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×