Infostart.hu
eur:
353.53
usd:
310.52
bux:
0
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Az ország, ahol mindenki adós

Szerbiában mindenki vásárol és mindenki adós. A tervezett 6,5 százalék helyett az infláció 10 százalékos lesz, ami a legkevésbé sem zavarja a karácsonyra és szilveszterre vásárlókat. A délszláv országban meglepően magasak az árak, az ott lakók ezért gyakran Szegedre jártak át vásárolni, a schengeni rendszer bevezetése után ez azonban nehezebbé válik majd.

Szerbia polgárai alig hiszik, hogy Münchenben feleannyiba kerül az étolaj, mint Újvidéken, Szabadkán vagy Belgrádban, sőt, ott a tojás és a hús is olcsóbb.

A rendszerváltással és Szlobodan Milosevics menesztésével az emberek fel-, az árak pedig elszabadultak.

A 25 eurós átlagfizetések mellett Szerbia polgárai mégis igyekeznek legalább színlelve élvezni a demokrácia előnyeit. Például úgy, hogy azt a keveset, amit megkeresnek, jó előre elköltik.

A karácsonyi és újévi bevásárlások ily módon a csábító bank- és hitelkártyák jegyében zajlanak. "A bankkártya mindent kibír" jelszóval vásárolni indulók az árakat szinte nem is nézik, arra pedig már senki sem figyel oda, hogy a kereskedők haszonkulcsa négyszer nagyobb, mint az uniós átlag, gyakran a 35-40 százalékot is eléri.

Ennek következménye, hogy egy csomag pelenka Szerbiában kétszer annyiba kerül, mint Ausztriában vagy Németországban.

Arra is kevéssé figyelnek oda a szerbek, hogy a bankok átlagosan 18-20 százalékos kamat ellenében "segítenek".

A bevásárlóközpontok hömpölygő forgalma láttán abban is kételkedhetnénk, hogy Szerbiában az egy főre eső nemzeti jövedelem csupán az egyharmada az európainak. Pedig így igaz, és az is a valósághoz tartozik, hogy a tervezett 6,5 százalékos helyett a délszláv államban 10 százalékos lesz az infláció.

Arra a figyelmeztetésre pedig a vidám karácsonyi hangulatban mindenki csak legyint, hogy a hitelek és kölcsönök miatt minden egyes szerb állampolgárra ezer eurónyi adósság jut.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Országgyűlés: újabb sűrű két nap jön, hétfőn Magyar Péter kezd, most szüntetik meg a Szuverenitásvédelmi Hivatalt

Országgyűlés: újabb sűrű két nap jön, hétfőn Magyar Péter kezd, most szüntetik meg a Szuverenitásvédelmi Hivatalt

Újabb kétnapos rendkívüli ülést tart az Országgyűlés. Hétfőn 13 órakor Magyar Péter miniszterelnök ismét felszólal napirend előtt. Kedden a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről is szavazhatnak a képviselők, akik lefolytatják a vitát az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról és a polgármesterek fizetéséről is.

Hogy bírunk ki még két és fél napot? Még melegebb lesz, csak a hét közepén jön az enyhülés

A hét elején folytatódik a forróság, a hét közepén azonban hidegfronttal érkező záporok, zivatarok enyhítenek a hőségen - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×