Infostart.hu
eur:
365.79
usd:
327.87
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Már Kína is figyelmeztette Észak-Korea

Miközben Észak-Korea közölte, hogy a második atomrobbantásra készül, a vele szemben eddig engedékenyebbnek mutatkozó Kína is kezd nyomást gyakorolni Phenjanra. Kim Dzsong Il észak-koreai vezető találkozott egy pekingi követtel. Közben Washington arra próbálja rávenni Dél-Koreát: állítsa le, és ellenőrizze az észak-koreai hajókat.

Úgy tűnik, hogy a korábban Észak-Korea egyetlen szövetségesének számító Kína is úgy látja: Phenjan átlépte a határt.

Miután a szomszédos állam jelezte, hogy újabb atomkísérletekre készül, Peking Észak-Koreába küldte volt külügyminiszterét, Tang Csi-suant. A különmegbízott jelentések szerint kemény hangú figyelmeztetést vitt magával, hogy ne hajtsák végre az újabb tesztet.

A kelet-ázsiai körúton tartózkodó Condoleeza Rice amerikai külügyminiszter várhatóan találkozni fog Tanggal, amikor a hét végén Kínába érkezik.

Rice előzőleg Japánban tárgyalt, ahol Aszo Taro külügyminiszter közölte: országa nem fontolgatja saját atomfegyver létrehozását, válaszul a fenyegetőnek tartott észak-koreai lépésekre.

Az Egyesült Államok, amely attól tart, hogy Phenjan atomhatalommá válása nukleáris fegyverkezési versenyt indít el Ázsiában, sietett megnyugtatni Japánt, hogy kész megvédeni a szigetországot.

Az amerikai külügyminiszter most Dél-Koreában próbálja megerősíteni a Phenjan-ellenes frontot.

A két ország majdani egyesítésében reménykedő Szöul eddig megpróbált óvatos párbeszédet folytatni északi szomszédjával. A megbékélési politika részeként segélyeket küldött, különleges televíziós adásokban beszélhettek egymással az elszakított családok tagjai és támogatott egy közös turisztikai projektet is. Dél-Korea emellett attól tart, hogy ha összeomlik az északi rezsim, akkor menekültek lepik el az országot.

Washington azonban most keményebb magatartásra és a nemrég bevezetett ENSZ-szankciók maradéktalan végrehajtására akarja rávenni az országot. Ebben az egyik lépés az lehet, hogy Dél-Korea vizsgálja át az Észak-Koreai hajókat.

Szöul - attól tartva, hogy feldühíti Észak-Koreát - eddig nem írta alá azt a 2003-as egyezményt, amely a veszélyes anyagok szállítása elleni fellépésről szól.

Ennek keretében lehetne ugyanis átkutatni az északra tartó és onnan kiinduló hajóforgalmat, és ellenőrizni, hogy Phenjan nem exportál-e tömegpusztító fegyverek gyártására alkalmas technológiát.

Bush amerikai elnök szerdán figyelmeztette Észak-Koreát: nem fogja hagyni, hogy az például az al-Kaidának juttasson nukleáris fegyvereket.

Ha információt kapunk, hogy egy észak-koreai hajó, vagy repülő ilyen eszközt szállít, akkor meg fogjuk állítani - mondta, és közölte: Phenjan súlyos következményekre számíthat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×