Infostart.hu
eur:
361.53
usd:
315.2
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Megtalálták a robbanásban elhunyt román bányászokat

Romániában vasárnap reggelre felszínre hozták a mentőalakulatok a stájerlakaninai bányarobbanás hét áldozatának holttestét. Az InfoRádió kolozsvári tudósítója szerint két sérült állapota továbbra is válságos, őket a temesvári kórházban ápolják.

A Románia délnyugati részén lévő szénbányában szombat hajnalban történt sújtólégrobbanás. A metángáz túl nagy koncentrációja miatt a mentőalakulat csak vasárnap reggel tudta megkezdeni a munkát.

A mentőknek 800 méter mélyre kellett lereszkedniük, és még legalább egy kilométert kellett haladniuk a tárnákban míg rátaláltak az áldozatokra. Közülük öt vájár halálát már korábban biztosra vették, ám a két eltűntnek nyilvánított bányásznak is csak a holttestét találták. Õket egy másik tárnában érte a robbanás.

Az InfoRádió romániai tudósítója szerint a felbolydult bányavárosban elégedetlenséget váltott ki, hogy a holttesteket még a hozzátartozók sem nézhették meg.

Visszafogottak az orvosok annak a két bányásznak a túlélési esélyei tekintetében is, akiket szombaton a temesvári sebészet égési sérülésekre szakosodott osztályára szállítottak.

Egyikük testfelületének a 65 százaléka, másikuk bőrfelületének a 40 százaléka égett meg. Az orvosok szerint csak három nap múlva lehet biztosat mondani arról, hogy túlélik-e sérüléseiket.

Traian Basescu államfő és Calin Tariceanu miniszterelnök még szombat este a helyszínre utazott; a kormányfő gyorssegélyt ígért az áldozatok hozzátartozóinak.

A stájerlak-aninai szénbánya Európa legmélyebb bányája, több mint ezer méterrel a felszín alatt zajlik a fejtés. Az üzem bezárásáról már döntött a bukaresti kabinet, a bányászok a közeljövőben megkapják felmondásukat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Demkó Attila: a Kárpáti Nyolcak egy új, jövedelmező fórum is lehet

Demkó Attila: a Kárpáti Nyolcak egy új, jövedelmező fórum is lehet

Kárpáti Nyolcak néven új regionális együttműködés indul Kijev kezdeményezésére, melynek tagja többek között Szlovákia és Lengyelország is ott van. Magyar Péter hétfőn az Országgyűlésben közölte: Magyarország nem tagja a Kárpáti Nyolcaknak. Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő az InfoRádióban elmondta: Ukrajnának jó hír, hogy energetikai és biztonsági együttműködést tudott kötni a térség országaival.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×