Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 22. vasárnap Beáta, Izolda

Rendkívüli állapot az egyik perui államban

Peruban rendkívüli állapotot hirdetett ki Alejandro Toledo elnök Alto Huallaga államban a Fényes Ösvény keddi akciója miatt. A maoista gerillák nyolc rendőrt meggyilkoltak, egyet pedig megsebesítettek.

Rövid időn belül ez volt a második ilyen támadás a perui rendőrök ellen; december 5-én egy rajtaütésben öten vesztették életüket.

Az államfő a kormány ülése után bejelentette: a rendkívüli intézkedések 60 napig lesznek érvényben az állam hat tartományában.

A rendelkezések értelmében a helyi hatóságoknak joguk van bárhol, bármikor házkutatásokat tartani, továbbá felfüggeszthetik a gyülekezési jogot, és igénybe vehetik a hadsereget a rend fenntartására.

A Fényes Ösvény különösen az 1980-as esztendőkben és az 1990-es évek elején folytatott könyörtelen harcot a perui kormány ellen. Az erőszakos cselekményeknek mintegy 70 ezer halálos áldozata volt.

A szervezet, a legfontosabb vezetőinek elfogása után, nagyjából tíz évig csak kevés akciót hajtott végre.

Címlapról ajánljuk

Az erkölcs mindenek előtt – erről beszélt Javier Milei

Európának nem feltalálni kell magát, hanem újra meg kell találnia önmagát, vissza kell térnie a gyökereihez, és ebben Magyarországnak központi szerepe lehet - jelentette ki Javier Milei argentin elnök szombaton Budapesten, a CPAC Hungary 2026 konferencián.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×