INFORÁDIÓ
2022. július 1. péntek
Annamária, Tihamér

szánthó miklós

alapjogokért központ

cpac

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója sajtótájékoztatót tart az amerikai republikánus tábor budapesti konferenciájáról a szervezet fővárosi székhelyén 2022. január 26-án. Március 25-én és 26-án rendezik meg az amerikai republikánus tábor Conservative Political Action Conference (CPAC) elnevezésű konferenciáját a Várkert Bazárban. A CPAC Hungary fő szónokának Orbán Viktor miniszterelnököt kérték fel. Sok száz résztvevőt várnak, kiemelt külföldi és hazai előadókkal.

Szánthó Miklós: nem szabad a liberálisok játékszabályai szerint játszani

A magyar jobboldal vált, vagy válik, vagy válhat konzervatív reneszánsz vezető erejévé – emelte ki Szánthó Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában. Az Alapjogokért Központ főigazgatója, a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány kuratóriumi elnöke beszélt a napokban Budapesten lezajlott CPAC Hungaryről, az Isten, haza, család fogalmi rendszer fontosságáról, a bal- és a jobboldal közötti kultúrharcról. Kifejtette, mi az, ami miatt a jobboldal hálás lehet a liberálisoknak, a baloldalnak.

Szánthó Miklós az Arénában
 

Úgynevezett konzervatív politikai dzsemborit rendezett az Alapjogokért Központ és az Amerikai Konzervatív Unió május 19-én és 20-án Budapesten. Mi volt a rendezvény célja?

Ez a Conservative Political Action Conference, CPAC névre hallgató dzsembori valóban az, mert nemcsak egy klasszikus konferencia vagy kongresszus, ahol leülnek az emberek és meghallgatják, aki a színpadon beszél. Ebben van show-elem, nálunk is volt rockabilly zenekar a színpadon, vannak stand-upos elemek – Amerikában nyilván jóval több, de nálunk is volt fake news híradó, Bayer-show kinn a színpadon – és maga a networking, ami a kamerákon kívül, a színfalak mögött játszódik. Az igazából a fontos a személyes kapcsolatteremtés, a különböző politikai pártok, politikai erők, mozgalmak think tankek képviselőinek a személyes találkozása, ez az, ami megadja sava-borsát, és ezért is egy dzsembori ez. Szerintem nagyon nagy siker volt, és az egésznek a célja az volt, hogy megvalósítsuk a liberálisok rémálmát, a nemzeti erők nemzetközi összefogását. Ez a konferencia két napja után úgy tűnik, sikerült is.

A CPAC-ról azt írták az előzetes ismertetőben, hogy ez az Egyesült Államok harmadik legjelentősebb politikai eseménye. A CPAC Hungary mihez mérten jelentős politikai esemény? Nálunk még a dzsembori fogalma sem annyira közismert, azt mi a cserkészettel azonosítjuk.

Mi biztos, hogy nem írtuk azt, hogy ez a harmadik legjelentősebb esemény. Lehet, hogy úgy érti, hogy a Demokrata és a Republikánus Párt konvencióit követően, azok mellett, lehet.

Az elnöki évértékelő beszéd és a Fehér Ház gálavacsorája után.

Aha, ez is egy megközelítés.

Fölállítottak egy ilyen sorrendet.

Ez is egy jó szempont. Valóban, a kinti CPAC a konzervatív, ma amerikai trumpista tábor legnagyobb éves seregszemléje. Az amerikai CPAC-ről érdemes tudni, hogy Ronald Reagantől Donald Trumpig – aki a rendezvényen videóüzenetben köszöntötte a CPAC Hungary résztvevőit és külön a miniszterelnököt is – az aktuálisan hivatalban lévő republikánus elnök mindig jelen volt a kinti CPAC-ken. Ezeket amerikai méretekben kell elképzelni, sok ezer résztvevővel, négy-öt napos konferenciákkal, dzsemborikkal, amelyek valóban megmozgatnak a mozgalmár republikánusoktól kezdve az elitig bezárólag mindenkit. Itt az új vonulat, úgy hívják ők, hogy CPAC Goes Global, hogy a CPAC nemzetközivé válik. Ennek a brandnek voltak megjelenései Brazíliában, Japánban, Dél-Koreában, Ausztráliában, helyi CPAC-k formájában. Európában még egész ez idáig nem. Az amerikai szervező, az Amerikai Konzervatív Unió, az egyik legjelentősebb republikánus trumpista politikai think tank intézmény nem talált olyan partnert, olyan helyszínt, sem országot, sem partnerszervezetet., amellyel ezt Európában meg tudta volna csinálni. Az elmúlt években sikerült velük megállapodni arról, hogy Magyarországra hozzák a rendezvényt és az Alapjogokért Központ megszervezhesse a CPAC Hungaryt. Az adja meg már alapból is a jelentőségét idehaza, hogy ez az első európai CPAC. Másfelől nyilván a jelentősége abban áll, hogy igény is, meg szükség is van arra, hogy jobboldali erők, a nemzeti erők, a lokalista erők, a szuverenista erők megpróbáljanak nemzetközi szinten együtt mozogni, együtt gondolkodni, együtt reagálni. Elkezdjenek nemzetközi ügyekkel foglalkozni szervezetten, közösen, merthogy az látszik, hogy a jobboldali ethosz, az Isten, haza, család hármas egysége nagyon komoly kihívásokkal néz szembe. Látszik, hogy az egyszerűen liberálisnak vagy balliberálisnak hívott oldal, amely támadást intéz ezen értékek ellen, nagyon szervezett nemzetközileg, politikai és kulturális oldalról, az NGO-k, a civil szervezetek oldaláról is. Csak úgy lehet ezzel felvenni a harcot, ha a jobboldal ‒ furcsa lesz, amit mondok ‒ tanul a profiktól, mert ilyen értelemben a balliberális oldal, a progresszív oldal nagyon profi a hálózatosodásban, csak ezt a professzionális tudást nem rossz, hanem jó cél érdekében használja fel.

Kétszer is említette a trumpista kifejezést. Ez azt jelenti, hogy ez az amerikai republikánusokon belül, a nagy halmazon belül egy részhalmaz, ami Donald Trumphoz köthető ma már?

Nagyjából igen, a részhalmaz kifejezés picit talán megtévesztő, mert jó nagy részről van szó. Az amerikai pártpolitikai struktúráról érdemes tudni, hogy nagyon nem hasonlít a kontinentális európaihoz. Ott a demokrata meg a republikánus párt sokkal inkább olyan, mint a páneurópai pártok, az Európai Néppárt vagy az európai szocialisták. Azt nem mondanám, hogy nagyon laza, de szövetségi szintű, föderális összefogása a helyi republikánus, illetve a Demokrata Pártnál a helyi demokrata erőknek, amelyek még tagállamon belül is külön-külön szerveződnek. Akár egy megyei szervezet is nagyon önállóan tud működni, és ott nincs központi pártelnökség, mint Magyarországon, Európában, nincs olyan, hogy akkor van egy párt és ez meg az a hivatalosan rögzített álláspontja

És mindenkinek azt kell mondania mindenhol.

Ott a pártok más logika alapján működnek, a Republikánus Párton belül is vannak különböző frakciók. Az egyik legnagyobb támogatottsága Trumpnak van, illetve a trumpistáknak van, akik között azért van olyan, aki akár házon belül még Trumpnak a kihívója is lehet majd a következő elnökválasztáson. Gondolok itt Florida kormányzójára, Ron DeSantisra vagy Ted Cruzra, akik mindig is támogatták Trumpot, az elnöksége alatt is kiálltak mellette és ezáltal trumpistának minősülnek, de még az is lehet, hogy elindulnak az elnökjelöltségért pár év múlva, lehet, hogy Trump ellen. A Republikánus Párton belül van egy nagy csoportosulás, a trumpistáké. Ehhez a körhöz tartozik a mi partnerszervezetünk, az Amerikai Konzervatív Unió is, és mára a CPAC a Trump-tábornak vált igazából seregszemléjévé, ami, bár lehet, hogy azt mondaná most egy világlátott elemző, hogy Trumppal szembe mennek sokan a republikánus eliten belül, de az biztos, hogy Trump a mozgalmár republikánusoknál bőven többségben van. Erre mutat az is, hogy az elmúlt hónapoknak a különböző időközi amerikai választásain azok a republikánus jelöltek kerültek ki győztesen, akiket Trump támogatott.

Mire jutott a CPAC hazai rendezvénye, a networking? Mi az, ami ebből azt mondható, hogy innen indultunk, ide jutottunk? Két nap volt csupán.

Én nem ezt a két napot nézném, hanem az egésznek a szervezésére, ami nagyon sok hónapot vett igénybe, kétszer is el kellett halasztani a rendezvényt. Járvány volt, háború van. Márciusban rendeztük volna a CPAC-et, kitört a háború, ezért azt akkor el kellett halasztanunk. De nagyon sok hónap szervezőmunkája áll mögötte és innen is köszönöm a kollégáimnak, akik ezt az egészet lehetővé tették és tető alá hozták, embertelen munka volt benne. A CPAC hatása bőven túl is mutat ezen a két napon, de ha meg kellene ragadni az eredményeket, akkor talán két szempontot emelnék ki. Az egyik a magyar szempont. Az, hogy itt Európában először volt CPAC és ez Magyarországon volt, ez mutatja a magyar jobboldalnak az erejét. Ehhez persze alázattal kell viszonyulni, nem szabad abba a hibába esni, hogy na, akkor mi most magyar konzervatívok, jobboldaliak elmondjuk a világ vezető országaiból érkező jobboldali barátainknak, hogy merre az arra, de az biztos, hogy példát mutathatunk, hogy modellt adhatunk. Olyan receptet, ami nálunk sikerült, ismerjék meg és vigyék magukkal. Erre szolgál többek között a miniszterelnök tizenkét pontja, amit elmondott a CPAC konferencián. Azzal kezdve, hogy nem szabad a liberálisok szabályai szerint játszani, azzal bezárólag, hogy közösségeket, barátságokat és intézményrendszert kell létrehozni. Mutatja szerintem Magyarországnak, a magyar jobboldalnak a súlyát a jobboldali világban, mutatja azt, hogy a magyar jobboldal vált, válik vagy válhat konzervatív reneszánsz vezető erejévé, és ebből fakadóan a CPAC nem pusztán erődemonstráció volt a magyar jobboldal mellett, hanem abba az irányba is mutat, hogy ennek az új jobboldalnak, hívjuk így, a magyar jobboldal lehet az egyik motorja. Ez a magyar szempont. Az örökbecsű mondás szerint önmagunk dicsérete annyira fontos, hogy azt nem hagyhatjuk másra. A másik, a nemzetközi vagy globálisabb szempont az az, hogy egy találkozási hely, egy platform volt a világ, a nyugati civilizáció vezető jobboldali személyiségei számára. Még egy virtuális világban is mindig a személyes kapcsolatok, a fizikailag létrejövő személyes kapcsolatok, találkozások az igazán döntők. Ha kialakulnak élő barátságok, ha azt a barátomat én fel tudom hívni, úgy tudok neki e-mailt írni, hogy helló, mi újság van veled, ebben, meg ebben működjünk már együtt, az nagyon más, mint amikor akárcsak zoom konferenciákon vagy Facebook-ismeretségen keresztül jönnek létre ezek a kapcsolatok. Az ilyen személyes kapcsolatkialakításra volt remek szerintem a CPAC, de a szervezés során is az Alapjogokért Központ nagyon sokakkal kapcsolatba került és reményeink szerint ez így fog maradni. Ez a kapcsolat megmarad a CPAC után is. A rendezvény nem pusztán az Alapjogokért Központ sikere, hanem az egész magyar jobboldalé, ideértve a pártpolitikai szférát is, a jobboldali think tankeknek, meg hinterlandnak a hálózatát. Ók is tudtak találkozni külföldi partnerszervezetekkel, a külföldi think tankekkel, a külföldi politikusokkal, s mondom, ezeknek a személyes kapcsolatoknak a kialakulása pótolhatatlan. Ebben jár valóban globálisan a liberális oldal jóval a konzervatív oldal előtt. Szerintem, amikor látunk Magyarország vagy a magyar jobboldal ellen intézett politikai támadásokat, azok azért tűnnek ennyire erősnek, mert nem pusztán arról van szó, hogy egy-egy uniós bürokrata azt mondja, hogy kötelezettségszegési eljárást indítunk, hanem arra ráépül egy PR-kampány a média által, NGO-k által, az akadémiai szektor által megtámogatva. Mindenhonnan az az információ jön, hogy Magyarország ellen eljárást kell indítani, mert bebizonyították már, hogy hibrid rezsim. Ezt kell a jobboldalnak is eltanulnia, erre lehet egy jó kiindulópont a személyes kapcsolatokban a CPAC.

Említett egy új kifejezést, az új jobboldalt. Mihez képest új, egyáltalán, mi a régi?

Nem akarok politológiai vagy politikatudományi dolgokba bonyolódni, mert az sokszor elvisz a gyakorlattól. Mondjuk azt, hogy volt egy olyan politikai csoportosulás Európában, amely magát jobbközépnek, keresztyéndemokratának hívta, hívja. Ezt a jobbközepet sajnálatosan az elmúlt 25-30 évben a baloldal, balliberális oldal bedarálta. Elvitték a centrumot Nyugat-Európában a baloldal irányába és nem voltak ahhoz elég bátrak, sajnos, a nyugati vezető jobbközép politikusok, hogy ezt átlássák, hanem inkább elkezdtek idomulni a liberális mainstream által meghatározott nyelvi készlethez, politikai logikához, szabályrendszerhez. A miniszterelnök arról beszélt első szabályként most a CPAC-en, hogy nem szabad a liberálisok szabályai szerint játszani, de ők elkezdtek. És láthatóan az a vége ‒ jó példa erre az Európai Néppárt, amely indult egy valóban keresztyén értékek talaján nyugvó mozgalomként, és ma már eljutott oda, hogy igazából a keresztyénség mint kifejezés is, pláne a tartalma kikopott a Néppártból. Nagyon nem azt érzem, hogy a nemzeti identitást, az állami szuverenitást fontos értéknek tartanák Európában, és a család ügyében is, ha végignézünk Európai Néppárt-dokumentumokat, akkor ma már a Néppárton belül ritka kivétel az, ahol nem támogatják, mondjuk, a homoszexuális házasságok, a homoszexuális pártok általi gyermek-örökbefogadást, sőt, most már a genderideológia is egyre inkább elfogadott a Néppárton belül. Ez a régi jobboldal, amelyet egész egyszerűen felzabált Nyugaton a balliberális mainstream. Ezzel szemben viszont szerveződőben van egy új jobboldal, amit persze fasisztának, szélsőjobboldalnak, kirekesztőnek, mindennek el szokott mondani a liberális mainstream, amelynek mindig sokkal kényelmesebb, ha egy gyenge és a liberális vagy balliberális szabályrend szerint játszó politikai partnerrel, jobboldallal kell idézőjelben „szembenéznie”, semmint egy olyan jobboldallal, amely harcosan kiáll az értékei mellett. Nem akarok nagyon elkalandozni, de mennyivel kényelmesebb volt Magyarországon a balliberális oldalnak, akkor a Magyar Szocialista Pártnak és az SZDSZ-nek egy széttöredezett, valójában a politika logikáját nem értő és észre sem vevő jobboldallal kellett szembenéznie a 2000-es évek közepéig, mint ma, amikor egy roppant egységes, stabil és az értékeit nyíltan tudó és megvalló jobboldallal kell szembenézniük.

Fordult a kocka, eltelt harminc év.

Igen, és valami ott 2006 őszén eltörött, amit láthatóan azóta sem tud feldolgozni a magyar baloldal, és plusz cipeli azt az embert a hátán, Gyurcsány Ferencet, aki igazából ennek az egésznek az okozója. De menjünk vissza az új jobboldalhoz! Szóval vannak ezek az erők Spanyolországtól elkezdve Franciaországon át Görögországig, Magyarországig, de ide értendők dél-amerikai barátaink Chiléből, Brazíliából, sőt, hozzáteszem az ázsiaiakat, Japánból, Dél-Koreából és még említhetem az ausztrálokat is. Ez az új jobboldal az Isten, haza, család hármas egységét vallja, és most nyilván azzal jönne rögtön egy baloldali kritikus, hogy mit keverjük a hitet meg Istent a politikába, meg mit fecsegünk itt olyan dolgokról, melyeket jól láthatóan, már liberális szempontból jól láthatóan, a világ meghaladottnak nyilvánított. De azt kell hogy mondjam, hogy pont a liberálisoknak van köszönni valónk e téren, mert annyira túltolták a bringát, iszonyatos erővel megpróbálják elpusztítani a nyugati civilizáció zsidó-keresztyén hagyományrendszerét, nem a vallásról van szó, meg nem a hitről, a személyes hitről magáról nyilvánvalóan…

Arról azt mondják, hogy az magánügy.

Semjén Zsolt szokta mondani nagyon helyesen, hogy a hit az a legszemélyesebb közügy, de nyilvánvaló, most nem konkrétan magáról az istenhitnek a megéléséről van szó, az mindenkinek személyes ügye, hanem arról a kulturális, történelmi, civilizációs talapzatról, amin Európa, meg a transzatlanti kultúrkör alapul vagy amiről elvileg szólnia kellene. Ezt iszonyatos támadás alá vették. Nagyon sok dolgot lehetne felsorolni a black lives mattertől elkezdve a politikai korrektségen át a cancel culture-ig, ez az egész woke mozgalom, tehát az eltörlés kultúrája, ez mind arról szól, hogy tagadjuk meg a múltunkat. Tagadjuk meg a múltunkat, írjuk át a történelmet, mert a történelmünk bűnös, mert azt heteroszexuális, fehér, keresztyén férfiak hozták létre, és ezek bűnök az új világ szemében. Meg át kell írni a történelemkönyveket, át kell nevezni a festményeket, el kell távolítani azokat a címeket, megnevezéseket, amelyek sértők lehetnek, sőt azokat a szobrokat le kell dönteni, amelyek a bűnös nyugati fehér embert szimbolizálják és még hosszan sorolhatnám. Azt mondják, hogy a nemzeti lét, a nemzeti közösség, a nemzeti identitás csak egy romantikus ábránd, ugye ez Soros Györgynek a kifejezése, pusztán egy mítosz, amit az emberi képzelet hozott létre, és ezen a történelem egyszerűen túllép, az a történelem lép rajta túl, amire ők azt mondták már egyszer, hogy vége volt, meg azt is, hogy el is kell törölni. Ugyanígy vannak az állami szuverenitással, azt mondják, hogy a világ akkor válik jobbá, hogyha egy planetáris kormányzás felé tartunk, amelyhez föderatív struktúrákat kell létrehozni. Először nyilván regionális szinten, például Európában, és egyre inkább szépen haladva az emberiség, nagy betűvel, az Emberiség közös kormányzásának megvalósításának irányába. Megint itt sokan azt mondanák, hogy miről beszélnek a jobboldaliak, de ha látjuk az Európai Egyesült Államok irányába való törekvést, akkor ez teljesen nyilvánvalóan erről szól, Ide jön még a sokat emlegetett genderideológia és az egész radikális feminista irányzat, meg az 1968-as mozgalom és a szexuális forradalomnak az újragondolt verziója, ami ugye a családot egy elnyomó struktúrának bélyegezi. Azzal kezdték, hogy az édesanyai szerep alól fel kell szabadítani a nőket, merthogy az bezárja őket egy adott dimenzióba. Innen jutottak el utána már a nemi identitások felszabadításáig. És most jött el a következő lépcsőfok, hogy ezt mind meg is kell tanítani a gyermekeknek. Szerintem ez utóbbi volt az utolsó csepp a pohárban, ami már nem egyszerűen a konzervatív világnézet vagy a politikai credo ellen intézett kihívás, hanem a józan ész, meg a teremtés rendje ellen. Ez az egész sztori úgy kapcsolódik az új jobboldalhoz, hogy nagyon sokan azt mondják világszerte, hogy eddig és ne tovább, mert lehet felnőttek között dolgokról vitázni, de mikor bevonjuk ebbe a gyermekeket, amikor az ő irányukba nyitunk ki ideológiai és sajnos most már a biológiai épségüket is veszélyeztető indoktrinációt, azzal borzasztó folyamatokat indítunk el. Látható, hogy ez az átfogó támadás, ami az előbb felsorolt értékek ellen elindult liberális oldalról, ez hossza össze az új jobboldalt, ebből a szempontból lehetünk igazából hálásak is a liberálisoknak.

Van az új jobboldalnak konjunktúrája? Magyarországról úgy tűnik, hogy a Fidesz folyamatosan nyeri a választásokat, de a világ azért ennél tágabb.

Ha úgy értjük a kérdést, hogy van-e jövője és van-e lehetősége sikerre, akkor a válasz egyértelműen igen. Jól bizonyítja ezt a magyar példa is. Arra vonatkozóan jelentett jó tapasztalatszerzést a CPAC is, hogy a politikához sok minden kell. A politikához kell tudás, a politikához kell képesség, a politikához kell őszinteség, kreativitás, de legfőképpen, szerintem, bátorság. Az a bátorság van meg a magyar jobboldalban, amihez nem pusztán érzelem, vagy emóció kellett, de munka is. Ennek a bátorságnak a hiányát látom sokszor a nyugati jobboldali erők részéről, ők egész egyszerűen föladták a harcot, azt mondták, hogy nekik ez kellően kényelmes szituáció, ilyen a nyugati baloldal, meg a liberális, meg most már a zöldek kiegészítő elemeként elműködgetnek koalíciós kormányokban, ha éppen beveszik őket. De a bátorságra nagyon nagy szükség van, és ezt el tudják tanulni Magyarországtól.

Mihez, mivel szemben kell bátornak lenni?

A liberális mainstreammel szemben. A CPAC Hungary kapcsán egy nagyon erős baloldali, balliberális médiatámadás indult meg a rendezvény ellen. Nagyon profi módon összehangolt hálózati erők kezdtek el működni, ez nem valamiféle összeesküvés-elmélet, ez összeesküvés-gyakorlat, a nyugati sajtó rászállt a CPAC-re, és elkezdték mindenféle marhasággal kritizálni. Politikai oldalról, ideológiai oldalról, a résztvevők miatt, mindenféle tipikusan fake newsszal. Jól érzékelhető volt az, hogy ki az a nemzetközi térből, nemzetközi jobboldali térből, aki erre úgy reagál, hogy fütyülök rá, én igenis elmondom a magamét, helyre rakom ezeket a fake newsos dolgokat magamról vagy a CPAC Hungaryról. Nem törődöm azzal, hogy a liberális, balliberális populáris kultúra, ami uralja a közbeszédet Nyugaton, hogyan próbál meg befeketíteni embereket. Voltak olyanok, akik ezektől a támadásoktól úgy megijedtek és a szívükre vették, és elkezdtek volna defenzívába menni, amikor is mi rámutatunk az első számú szabályra, ami a CPAC-en elhangzott, hogy nem szabad a liberálisok játékszabályai szerint játszani. Ezt csak azért hoztam példaként, hogy lássuk azt, hogy Magyarország esetében az ország formális gazdasági, területi mérete, súlya, az elválik a magyar jobboldal által kifejtett tevékenység, politikai akció rádiuszától. A magyar jobboldalra figyelnek, a magyar jobboldal példát mutat, a magyar jobboldalon látják azt, hogy nagyon sok csatát megvívott már bátorsággal, legyen szó akár migrációról, gazdasági válságkezelésről vagy most éppen a családvédelem, a gyermekvédelem, a genderideológia ügyéről. Ha a magyar jobboldal valamit mond arról, hogy mit, hogyan érdemes csinálni, nyilván nem egy az egyben kell azt lekopírozni, de érdemes abból tanulni. Magyarországon sok esetben vita az, hogy mintákat kell-e követnünk vagy saját mintákat kell-e adnunk, formálnunk önmagunk számára. Most érkeztünk el szerintem oda, vagy annak a közelében vagyunk, hogy nem pusztán hátrahagytuk a mintakövetést, és önálló magyar mintát, magyar modellt építünk ki, hanem ezt akár mintaátvétel céljából a külföldiek számára is fel tudjuk kínálni.

Őszinteségnél tartottunk. Az igaz, hogy szűrték az újságírókat? Mert ha igen, akkor nem értem, hogy ez a bátorsággal hogyan fér össze, például a magyar miniszterelnökével, aki kifejezetten lubickol az ilyen helyzetekben, és ő volt a fő szónok.

Én ezeken a fake newsokon mindig mosolygok. A CPAC Hungary siker volt, hogy iszonyatosan frusztrált a balliberális média, nemzetközi szinten is, meg hazai szinten is, láthatóan fáj nekik az, hogy Magyarországra érkezett a nemzetközi jobboldal magát összegyűjteni, és nem mellékesen meg megünnepelni a magyar jobboldal választási sikerét. Ebből fakadóan alapjáraton iszonyatosan frusztráltak az egész CPAC Hungary miatt. A konkrét kérdésre válaszolva, ez nyilvánvalóan nem igaz, jelen voltak nemzetközi balliberális médiumok, az amerikai CBC társaságtól elkezdve más amerikai tévécsatornákig, osztrák tévécsatorna, számos nemzetközi sajtóorgánum is jelen volt. Az igaz, hogy a rendezvényt óriási érdeklődés övezte. Hatszáz fővel terveztünk, 1500 fő vett végül részt. 60-80 külföldi vendéggel számoltunk eredetileg, eljött több mint kétszáz. Ilyen érdeklődés mellett, beleértve a sajtóérdeklődést, egy idő után már kellett húzni egy határt, mert fizikailag nem lett volna lehetséges még ennél több embert is kezelni. Nyilvánvalóan én, mint egy jobboldali think tanknek a vezetője, nem mellékesen egy vállaltan konzervatív médiaalapítványnak a vezetője, ha limit van, és már amúgy van lehetősége a magát semlegesnek nevező liberális sajtónak tudósítania a rendezvényről, mert ott vannak kamerákkal, újságírókkal, de még vannak jelentkezések, és választanom kell, hogy egy konzervatív jobboldali újságírónak adok médiaakkreditációt vagy egy balliberálisnak, igen, a konzervatívat fogom választani.

Mi a think tankek szerepe? Mert a miniszterelnök a 12 pont között nem think tanket mondott, hanem spindoktort, azt mondta, hogy ez egy különös állatfajta, de a politikusoknak kell megértenie a politika működését, ezért olvas minden nap. Mi egy intézet szerepe?

A spindoktor egy picit más, ő a klasszikus megfogalmazás szerint a politikus mellett, mögött álló azon személy, aki kitalálja a nagy gondolatokat. A think tank inkább az az agytröszt, az az intézmény, ahol kutatnak, elemeznek, dolgoznak, és ahol persze ötletek is születhetnek. Hogy mi a think tankeknek a szerepe? Erről is érdemes őszintén beszélni. A politika világa, az a naiv elképzelésekkel szemben szerintem pártos. A politikának egész egyszerűen a logikája pártosságra épül, a párt alatt most nem a politikai pártokat értem, hanem egész egyszerűen arra gondolok, hogy vagy az egyik oldallal vagy, vagy a másikkal. Ez leegyszerűsítőnek meg túlzottan durvának, brutálisnak hangzik, de a nap végén ez egy döntéselméleti kérdés is, ami a politikában is igaz, a politika lényege a döntés, dönteni kell valamiről, a társadalom irányításáról, szakpolitikai kérdésekről, satöbbi. S amikor dönteni kell, a végén vagy igen, vagy nem van. Vagy megteszed, vagy nem teszed meg. Vagy igenled, vagy ellenzed, de harmadik út a döntés pillanatában nincsen. Az egész politikai logika szerintem erre fókuszál, ebből fakad ez a pártos logika, hogy pártot kell választani, nem politikai pártot, hanem mondjuk azt, hogy oldalt, igent vagy nemet, és ez igaz az agytrösztöknek, meg a think tankeknek a világára is. Szerintem az különbözteti meg a jobboldalt, az Alapjogokért Központot is a baloldaltól, a balliberális oldaltól ‒ és erre nagyon fontos felhívni a figyelmet ‒, hogy világszerte a balliberális oldal semlegesként árulja magát. Szerintem ez a választóknak, az állampolgároknak a megtévesztése. Ők azt próbálják intézményi szinten és európai szinten is eladni, hogy ők médiaszinten is semlegesek, függetlenek, objektívek, neutrálisak, miközben nagyon is a balliberális, neomarxista ideológia alapján működnek. Az új jobboldal abban különbözik, hogy nyíltan megvallja, hogy igen, mi jobboldaliak, mi konzervatívak vagyunk, mi ebben hiszünk, ezért küzdünk, erre vagyunk büszkék. Ezért szerintem egy agytrösztnek, egy intézetnek az a feladata, többek között, hogy a nyilvánosságban erősítse azt a politikai narratívát, amellyel világnézetileg egyébként egyetért. Ha ez azonos egy kormányzatnak a politikájával, jó és egészséges, ha nyíltan megvallásra kerül, hogy szerintem jó dolgot csinál Magyarország kormánya, büszkén vállalja az Isten, haza, család hármas egységén alapuló kormányzási és szakpolitikai döntéshozatalt, és ezt egy intézet elemzésekkel, kutatásokkal, könyvkiadással, közvélemény-kutatással, konferenciaszervezéssel és egyebekkel támogatja a nyilvánosság előtt. Ellentétben azzal, hogy valaki eljátssza, hogy hú, én nagyon semleges vagyok, nem, nem! Én párt? Soha! Aztán kiderül, a Political Capitaltől elkezdve a Helsinki Bizottságon át a Transparencyig, hogy összeérnek a nyílt társadalom hálózatával, és mindig kiderül a független, objektívnek mondott elemzőről, újságíróról, hogy azért ennél a balliberális magyar politikusnál volt kint az Európai Parlamentben tanácsadó, hogy ennek, meg annak a pártnak volt a kutatója vagy elemzője, amivel nem lenne semmi baj. Félreértés ne essék, nekem nem azzal van a bajom, hogy valaki a balliberális oldalhoz tartozik, hanem azzal, hogy ezt nem vallja be. Erre mondta azt Csurka István réges-régen, hogy a szakmaiság bolsevista trükk. A szocialisták és a liberálisok szakmainak próbálják feltüntetni saját magukat, meg függetlennek, meg objektívnek, neutrálisnak, miközben valójában nagyon is pártosak, ugyanabban a logikában mozognak, mint az előbb elmondtam, csak nem vallják be. Szerintem ez antidemokratikus, mert megtévesztik a választókat, az állampolgárokat.

A jó jobboldali think tank dicsér? Az a támogatás, hogy dicsér vagy az, hogy elemez? Az elemzés mindig egy vékonyabb jég, mert mélyebbre megy, és hacsak nem feltételezünk minden döntést tökéletesnek, akkor abban megvitatni való problémák is lehetnek. Ezt csinálják?

Szerintem erősít. A jó jobboldali think tank erősít. Azzal szembe kell nézni, ez megint nagyon barbár meg brutális módon hangzik, de igen, egy kultúrharc van ma, nemcsak Magyarországon, hanem a világon, és ez nem kultúrák közötti harc, hanem a kultúráért vívott harc. A baloldal egyik óriási nagy versenyelőnye, hogy általában a politikai csatákat, akár a választásokat, már a választások előtt megnyeri, politikán kívüli eszközökkel és felületeken. Annyira sikeres és annyira professzionális az érzékenyítés. Nem pártpolitikai vagy politikai kommunikációval, ami a PR-ból, a marketingből, a hollywoodi szórakoztatóiparból, ebből az egész tudásiparból árad, a multikulti dicsőítése, a genderideológia, az LMBTQ-dolgoknak a cool, trendi, fancy beállítása, hogy ezzel érzékenyítik, kimossák az agyát a választópolgároknak ‒ ezt most nem olyan értelemben használtam, mint ahogy Márki-Zay Péter használta a fideszes szavazókra, félreértés ne essék ‒, a társadalmi érzékenyítés értelemben használtam. Amikor a politikai választás napja eljön, akkor már sokkal könnyebben tudnak erre rászállni a pártpolitikai erők. A jobboldali think tankeknek például, de az egész jobboldali kulturális hinterlandnak ebben a harcban a másik oldalról részt kell vennie, erősítenie kell ezt az oldalt. Ebbe beletartozik az elemzés, beletartozik a kutatás. Azt a szívességet és azt a luxust, amit a magyar jobboldal meg számos más nyugat-európai jobboldal ma is megenged magának, hogy a nyílt színen és a nyilvánosság előtt folytatja le a belső vitáit, miközben a baloldal hátradől és kér egy feketekávét, azt nem szabad többet megtenni. Tehát az 1990-es évek lényegében arról szóltak, és emlékezzünk vissza, hogy mennyire élvezte ezt az akkor még monolit struktúrák felett diszponáló MSZP meg SZDSZ, hogy ott volt 86 millió jobboldali erő, jobboldali párt, jobboldali értelmiségiek, éjjel-nappal egymással veszekedtek. A híres mondás szerint akkor is hatalmon volt Magyarországon a szocialista párt, amikor éppen nem volt kormányon. Ezt a luxust nem lehet szerintem megtenni, ebből az fakad, hogy egymás erősítése a feladat ebben a kultúráért, a populáris kultúráért vívott harcban, nem pedig az, hogy megtegyünk bizonyos szívességeket a baloldalnak.

De a populáris kultúráért vívott harcban alkotások kellenek, amik népszerűek, amik az emberek figyelmét lekötik. Ez része a harcnak? És ezzel egy think tank mit tud csinálni?

A populáris kultúra alatt én a nyilvánosság, a közbeszéd, a társadalmi tudatnak a legszélesebb kategóriáját értem, mert a populáris kultúra alatt nemcsak a mozifilmeket értem. Ebben mindenkinek megvan a szerepe.

Tehát arról, hogy miről beszélünk a vacsoraasztalnál?

Igen. Az akadémiai szférának, az egyetemi szférának, a think tankeknek, a mozgóképkultúrának, a magaskultúrának. Hát epét hány a balliberális oldal, amióta például Lajos Tamás producer és Köbli Norbert az elmúlt években futószalagon gyártja a remekebbnél remekebb filmeket. Egész egyszerűen megőrülnek tőle, mert nem azt a narratívát képviselik, amelyet ők szeretnének látni a filmvásznon, hanem egy nagyon-nagyon profi módon megvalósított, nem pártpolitikai fókuszú, de láthatóan nemzeti ügyekről, nemzeti történelmi ügyekről szóló narratívát visznek a vászonra. Mindegyik szereplőnek megvan a maga feladata, ugyanúgy, és ez a hálózatosodás lényege, amit mondom, balliberális oldalon már nagyon-nagyon ügyesen kifejlesztettek, hogy nem pusztán egy darab pártpolitikai erő harcol, hanem van egy sokkalta szélesebb front. Nem úgy kell elképzelni a politikát, hogy azt csak a pártok terrénumában csinálják, meg vívják, hanem két választási nap között is számos olyan társadalmi ügy, platform, intézmény, közösség van, amelynek feladata az, hogy az értékeiért kiálljon és harcoljon, nem pártlogó alatt, hanem akár a saját neve alatt, saját brandje alatt, akár magánszemélyként. Ha mindenki teszi a dolgát, akkor sikerrel fel lehet venni a harcot azzal a liberális áradattal szemben, ami globális szinten valóban uralkodó. Úgy néz ki az elmúlt 12 évben sikerült valamit elérni, hozzáteszem, nem valamiféle jobboldali hatalomátvételről van szó itt az említett társadalmi alstruktúrákban, hanem pusztán a posztkommunista struktúráknak a megtöréséről, arról, hogy a médiában, a kultúrában, az akadémiai szektorban már nem a baloldali valóságértelmezés a kizárólagos.

Milyen ügyeket kell ön szerint bevinni a társadalomba, hogy a közösség ne feltétlenül pártlogót lásson mögötte, de mégis megfeleljen a közösségépítés elveinek?

Visszatérnék a vesszőparipámhoz, szerintem az Isten, haza, család gondolatot kell minden fronton erősíteni, mert ezek vannak támadás alatt. Igenis legyünk büszkék a nemzeti múltunkra, meg az egész nyugati civilizációnak a nagyságára és a történelmére. Ha eljut ide az a mozgalom, ami Amerikában kirajzolódott, annak az lesz a vége, hogy a Hősök terén a hét vezér szobrát le kell dönteni, megmondom őszintén, a törzsi magyar társadalom, az egy rabszolgatartó társadalom volt. Ott jellemzően a leigázott népektől a férfiakat elvitték rabszolgának magukkal a magyar törzsek. Most ilyesmiért Amerikában már szobrokat döntögetnek, és történelmet írnak át, és Magyarországon is ezt kellene tenni. A nemzeti identitást, az állami szuverenitás megóvását nagyon sok kulturális, jogi, társadalmi kihívás éri, a migrációtól elkezdve a föderalizálódó Európai Unión át. Ráadásul itt van, ami most tényleg komoly téma, a genderideológia, amire megint azt mondja a baloldal, mint pár évvel ezelőtt a migrációra, hogy ez pusztán a magyar jobboldalnak a kreálmánya, és nincs is ilyen valós ügy. De amikor odanézünk Nyugat-Európára meg Amerikára, ugyanaz a téma a választásokon, mint Magyarországon. Az Egyesült Államokban azzal nyernek most republikánus jelöltek választásokat, hogy garantálható-e a szülők joga az oktatási intézményekben ahhoz, hogy a gyermekük számára a szexuális nevelést megválasszák.

Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt
A címlapról ajánljuk

Elhunyt Schlecht Csaba

A Simicska Lajoshoz kötődő korábbi gazdasági cégbirodalom fontos emberét, országos sajtóorgánumok...
×
×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018