Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Getty Images

Németország padlóra küldte az inflációt

Stagnált a németországi infláció februárban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken ismertetett végleges adata szerint.

Februárban Németországban a fogyasztói árak 2,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat ugyanúgy, mint januárban. Két hónapja, decemberben 2,6 százalékon, 11 havi csúcson állt az éves infláció Németországban.

Havi összevetésben 0,4 százalékkal nőttek a fogyasztói árak februárban, miután januárban 0,2 százalékos csökkenést mértek.

A Destatis közleménye szerint Németországban az energiatermékek ára 1,6 százalékkal csökkent éves összevetésben, az energiaárak nélkül számított inflációs ráta 2,7 százalék volt februárban, a gyakran volatilis energiaárak és élelmiszerárak nélkül számított éves maginfláció ugyancsak 2,7 százalék volt, az élelmiszerárak 2,4 százalékkal nőttek, a szolgáltatások pedig 3,8 százalékkal drágultak.

Az uniós összehasonlítási célokra kalkulált HICP harmonizált fogyasztói árindex-emelkedés mértéke éves bázison 2,6 százalék volt a januári 2,8 százalék után, havi összevetésben pedig 0,5 százalék a januári 0,2 százalék csökkenést követően.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×