Infostart.hu
eur:
366.13
usd:
321.52
bux:
151831.16
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz
Nyitókép: Pexels.com

MÁV-vezetőket választottak a GySEV igazgatóságába

Megújult a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. (GySEV) vezetése, miután január elsejétől az igazgatóság elnöke Mosóczi László, a MÁV-csoport vasúti személyszállító cégének korábbi vezérigazgatója lett, és ugyancsak a GySEV igazgatósági tagjává választották Hegyi Zsoltot, a MÁV Zrt. vezérigazgatóját, a MÁV-csoport vezetőjét – közölte a vasúttársaság.

A közlemény szerint Hegyi Zsolt a személyi döntésekkel kapcsolatban hangsúlyozta: „a tény, hogy az idei esztendőtől két, a MÁV-csoporttól érkező szakember is megkezdi a munkát a GySEV igazgatóságában, hozzájárulhat a két vasúttársaság együttműködésének szorosabbá és hatékonyabbá válásához”.

Külön kiemelte, hogy az igazgatóság elnöke Mosóczi László lett, aki államtitkárként korábban négy évig az ország közlekedéspolitikájának irányítója is volt, évtizedeken keresztül pedig a nemzeti vasúttársaság meghatározó szakembere és vezetője, aki legutóbb épp a MÁV-csoport vasúti és autóbuszos személyszállító cégeinek az egyesítését hajtotta végre.

A közleményben emlékeztettek, Lázár János építési és közlekedési miniszter január elején bejelentett 10 vállalásának egyike arra vonatkozik, hogy az – immár meghatározó arányú, magyar állami tulajdonba került – GySEV Zrt. nagyobb szerepet vállal majd az Észak-Dunántúli vasúti közlekedésében, mind a pályahálózat működtetése, mind pedig a személyszállítási közszolgáltatások biztosítása terén.

A januártól érvényes személyi változások hozzájárulnak e célok minél eredményesebb teljesüléséhez - írták.

Címlapról ajánljuk
Hack Péter az Arénában: nyilvánvalóan lesz rivalizálás a vagyonvédelmi hivatal és az ügyészség között

Hack Péter az Arénában: nyilvánvalóan lesz rivalizálás a vagyonvédelmi hivatal és az ügyészség között

Komoly kockázat, ha nem tisztázzák időben a két hivatal hatásköreit – hívta fel a figyelmet Hack Péter jogtudós, az ELTE emeritus professzora az InfoRádió Aréna című műsorában, hozzátéve: kérdés, ki hoz majd döntést, ha vita lesz a szervezetek között. Úgy véli: nagyon jó, hogy nem a kormány mondja meg, ki lesz a jelölt a legfőbb ügyészi pozícióra, de a jelenlegi vitát az ügyészség válsága miatt mielőbb le kell zárni, és az államfőnek olyan személyt vagy akár többet is kell jelölnie, akit a szakma és a parlament is elfogad.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×