Infostart.hu
eur:
364.98
usd:
325.73
bux:
0
2026. október 12. hétfő Miksa
fotó: catl.com
Nyitókép: catl.com

Akkumulátorhelyzet - Most vész el az utolsó esély, hogy versenyben maradjon Európa Kínával?

A svéd Northvolt vállalat megszorításokat jelentett be, a kínai CATL pedig csak a k+f-ágazatban több embert dolgoztat, mint amekkora a svédek teljes gyára.

A svéd Northvolt vállalatra korábban úgy tekintettek, mint a világ legtöbb elektromos járműelemét gyártó kínai óriáscégek potenciális európai riválisára, azonban mára egyértelműen látszik, hogy nincs esélye - írja az Index. A Bloomberg szerint így viszont - a Northvolt kiesésével - óriási nyomás nehezedhet az Európai Unió kormányaira.

Eközben a kínai CATL csak a kutatás-fejlesztésben 21 ezer mérnököt foglalkoztat, ez a szám márpedig háromszor nagyobb, mint a Northvolt teljes alkalmazotti létszáma.

A Northvolt mára több milliárd dollárnyi adósságot és saját tőkét halmozott fel, amelyet a legnagyobb európai személygépkocsi- és teherautó-gyártók 55 milliárd dolláros szerződésével biztosított be. Ezt követően, amikor 2022-ben eladták az első akkumulátorcellákat, a Northvolt veszteségei 2023-ban megháromszorozódtak.

A cég mostani megszorításai: két katódgyártó üzemnek vége, ugyanígy egy kaliforniai k+f leányvállalatnak.

A Northvolt vezére közben az iparági helyzetet okolja. A szereplők világszerte olyan mennyiségű túlkínálatra terveznek, hogy ebben a helyzetben a svédek már nem tudnak szerepet vállalni.

Az európai nagypolitika közben azt szeretné, ha a tiszta technológiák hazája lenne az öreg kontinens, de nem Koreának és Kínának termelne hasznot. Erre a Northvolt lett volna a legnagyobb esély. Kínáé a torta 80 százaléka, a 10 legnagyobb akkumulátorgyárból 6-ot birtokol. Kína mellett ráadásul más távol-keleti és amerikai kihívói is vannak Európának az iparágban.

Európa közben Kínára vetett ki "védővámot", hogy bevédje saját autóiparát, de a lépést Németország és Magyarország is határozottan ellenezte, a németek autóinak legnagyobb piaca Kína.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Tisza-kormány: Magyar Péter Zelenszkijjel találkozik, felülvizsgálják a Gondosóra-programot

Tisza-kormány: Magyar Péter Zelenszkijjel találkozik, felülvizsgálják a Gondosóra-programot

Lemondhatnak a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat vezetői, a kormány pedig felülvizsgálja a Gondosóra-programhoz és a 4iG-hez kapcsolódó állami szerződéseket – jelentette be Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter. Magyar Péter miniszterelnök egy finn lapnak adott interjúban elmondta, hogy találkozik Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Vitézy Dávid szerint az ország gazdasági helyzete miatt 2030-ig nem jut pénz olimpiai stadionokra.  A kabinet egymilliárd forintos jóvátételi alapot hozott létre a gyermekvédelmi rendszer áldozatainak. A nyári paksi védekezés mintegy 1100 résztvevője október 23-án elismerést és pénzjutalmat kap. leváltották a jászberényi kórház főigazgatóját. Hadházy Ákos feljelentést tesz az augusztus 20-i tűzijáték beszerzései miatt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×