Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
Adócsalás, adóellenőrzés, adózás,
Nyitókép: Sergiy Trofimov Photography/Getty Images

GVH: közpénzekkel akartak csalni, de lebuktak, bajban lehet a BKV

Forgalomtechnikai tenderekben érdekelt vállalkozások kartellje miatt csaknem 300 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

"Számos érintettnek büntetőjogi következményekkel is szembe kellett néznie" - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján Rigó Csaba Balázs a GVH elnöke.

Az ország egészét lefedő, sorozatos összejátszásokban 17 cég vett részt, 2012 és 2014 között osztották föl egymás között az útjelfestési és közúti táblázási tevékenységeket. A vizsgálat rendkívül bonyolult volt, 8 év kellett a lezárásához. A kartell nem csupán a versenyjogot érintette, számos eleme bűncselekménynek is minősült a Fővárosi Törvényszék döntése alapján - mondta a GVH elnöke.

Rigó Csaba Balázs hangsúlyozta, hogy

a közpénzeket érintő kartell a legsúlyosabb versenykorlátozó magatartás,

a GVH ezért kiemelt figyelmet fordít ezek felderítésére, a tiltott összejátszások leleplezésére. 2021-ben több mint 16 milliárd forintos bírságot szabott ki 39 vállalkozásra ilyen esetek miatt, ez volt a hatóság 30 éves történetének rekordja. A versenykorlátozó eljárások feltárására tavaly ugyancsak kiemelt figyelmet fordítottak, a versenyfelügyeleti bírságok 80 százaléka ilyen ügyek következménye volt. A kartellek vizsgálata idén sem szorult háttérbe, így tavasszal kiderült, hogy

a BKV menetrend szerinti hajójáratainak üzemeltetését 4 vállalkozás jogsértő együttműködéssel próbálta elnyerni

- tette hozzá.

A GVH elnöke közölte, hogy jelenleg többek között építőipari ügyekben vizsgálódnak, kartell és erőfölénnyel visszaélés gyanúja miatt. A jogsértések feltárása a tisztességes piaci viszonyok érdekében folytatódik, a hatóság nem hagy kiskaput a versenykorlátozó magatartásnak - jelentette ki Rigó Csaba Balázs.

Váczi Nóra, a GVH versenytanácsának tagja a bemutatott kartellügy részleteit ismertetve közölte, hogy egy másik ügyben lefoglalt bizonyítékok vezettek az eset nyomára.

Az érintettek egyeztették egymással az ajánlatadói magatartásukat, a nyertes személyét, ajánlati áraikat, hogy a piaci részesedéseiket megőrizzék. A versenyhatóság csaknem 100 tendert vizsgált az eset kapcsán, 65-nél be is bizonyosodott a jogsértő jelleg, ezek összértéke csaknem 1,5 milliárd forint.

A jogsértést 8 vállalkozás ismerte el egyezségi eljárás keretében vagy azon kívül. Az érintettek közül ketten összesen 10,5 millió forint értékű jóvátétel megfizetését vállalták. Az ilyen esetekben az együttműködést a GVH figyelembe veheti a bírság összegének megállapításakor, és az érintettek mentesülhetnek a közbeszerzések alóli kizárásból is. A versenyhatóság végül a 17 cégre összesen 284,8 millió forint bírságot szabott ki - mondta Váczi Nóra.

Címlapról ajánljuk
Megkezdődtek a nyolcaddöntők a foci-vb-n: Marokkó jutott először a legjobb 8 közé

Megkezdődtek a nyolcaddöntők a foci-vb-n: Marokkó jutott először a legjobb 8 közé

Marokkó 3-0-ra legyőzte Kanadát, és ezzel a negyeddöntőbe jutott a labdarúgó-világbajnokságon. A Paraguay–Franciaország meccs győztese vár rajuk a nyolc között. Kanada az első kieső a három rendező ország közül, az Egyesült Államok és Mexikó még versenyben van.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×