Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
Night Aerial view of goods warehouse. Logistics center in indust in Łódź, Łódź Voivodeship, Poland
Nyitókép: Cavan Images/Getty Images

Megemelte a sofőrök adómentes napidíját a kormány

Az új rendelkezés szerint itthon háromszorosa is adható az eddigi összegnek, külföldön pedig már 85 eurót (33 ezer forint) is kaphat a fuvarozó egy napért.

A kormány a nemzetgazdaság egésze szempontjából kiemelkedő fontosságot tulajdonít a logisztikai és közúti fuvarozási ágazatnak, amely a magyar gazdaság fontos, megkerülhetetlen eleme. Ez az ágazat a GDP 5 százalékát, míg a foglalkoztatottak 4 százalékát adja, mintegy 130 ezer család megélhetését biztosítva - írja közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).

A háború és az elhibázott szankciók azonban jelentős károkat okoztak a hazai fuvarozóknak. Az energiaválság miatt megdrágultak az üzemanyagok, a szankciós infláció versenyhátrányt eredményezett 2015 óta változatlan napidíjakon keresztül, amit a járművezetők jellemzően élelmiszervásárlásra fordítanak - közölték. Miközben a Covid-válság előtt az Európai Uniós rangsorban a 8. helyezést érte el Magyarország a nemzetközi fuvarozási teljesítményt vizsgálva, jelenleg már csak a 12. helyen állunk - olvasható a tárca közleményében.

A belföldön és külföldön is megfigyelhető további piacvesztés, a bérverseny, valamint a 10 ezer főre tehető sofőrhiány kezelése érdekében a kormány áttekintette a helyzetet. A kormány a versenyjavítást célzó lépések közül elsőként az adómentesen nyújtható napidíjat korrigálta, a megváltozott piaci helyzethez igazítva.

A kormány a Gazdaságfejlesztési Minisztérium javaslatát elfogadva az adómentesen adható napidíj

  • belföldi kiküldetés esetén 3 ezer forintról 9 ezer forintra, míg
  • külföldi kiküldetés esetén 60 euróról 85 euróra emeli.

A magyar cégekre vonatkozó napidíjak ennek köszönhetően régiós összevetésben a legmagasabbak közé fognak tartozni - emelték ki.

Az intézkedéstől a kormány azt várja, hogy javul az ágazat versenyképessége, ezáltal is segítve a szektor nemzeti össztermékhez való hozzájárulását, a vállalkozások foglalkoztatási potenciáljának szélesítését - írta a GFM.

Címlapról ajánljuk
„Minden nap egy kicsivel jobbnak lenni” – Mi lehet Norvégia titka?

„Minden nap egy kicsivel jobbnak lenni” – Mi lehet Norvégia titka?

Minden nap csak egy kicsit fejlődni és egymást irigység nélkül segíteni – ez a norvég sikersorozat receptje a sportéletben és azon túl is. A többi között erről beszélt az InfoRádióban a 10-szeres magyar válogatott futballista Kovács Péter, aki kitért a Bodö/Glimt Bajnokok Ligája-menetelésére is.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×