Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
Debrecen, 2016. július 11. Egy személyautó és egy autószállító kamion halad az M3-as autópályát Debrecennel összekötő M35-ös autópálya debreceni szakaszán. MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor
Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

Rendhagyó lépés az autógyártóktól, megszorultak a cégek

Járművekre várva toporog a piac, ezért házon belül oldanák meg a sofőrhiány problémáját.

Évek óta egyre nagyobb méreteket ölt a hivatásos sofőrök hiánya az Európai Unió területén, ami az autóipart is masszívan érinti, ugyanis újautó-vásárlók ezrei várják, hogy végre megkapják járműveiket. Egyes autógyártók azonban nem tudnak várni tovább, így házon belül oldanák meg a sofőrhiányt.

Az Automotive News Europe szerint mind a többek között Fiat- és Peugeot-modelleket gyártó Stellantis, mind pedig a Renault e-mailben és plakátokon kezdtek el toborozni gyári dolgozóik körében, arra biztatva a munkatársakat, hogy inkább üljenek volán mögé – írja a Vezess.hu.

Úgy tudni, az előbbinél 140-en már jelentkeztek is a kamionsofőri lehetőségre, főként Franciaországból, Olaszországból és Spanyolországból. A jelentkezők később dönthetnek úgy, hogy visszatérnek a gyártósor mellé, de új állásukat is megőrizhetik a Stellantis közlése szerint.

Az Automotive News egy szóvivőre hivatkozva azt is hozzáteszi, hogy a Renault-nál néhány alkalmazott teherautó-vezetői kiképzése már megkezdődött az Adecco Group munkaerő-kölcsönző céggel együttműködve. A Stellantisnál pedig nem csak a képzéseket és a jogosítványszerzés egyéb költségeit térítik meg, de a logisztikai problémák mielőbbi felszámolása végett már saját teherautók vásárlását is fontolgatják, igaz, erről végleges döntés egyelőre nem született.

Még a koronavírus-járvány kirobbanásakor bekövetkező chiphiánnyal kezdtek el súlyosbodni a logisztikai fennakadások, majd tovább rontott a helyzeten Ukrajna orosz megszállása. Sok európai kamionsofőr ugyanis Ukrajnából érkezett, ám ezt a szálat a háború majdnemhogy teljes mértékben elvágta.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Műfenyő vagy igazi? Látványos népítélet született az örökzöld vitában

Műfenyő vagy igazi? Látványos népítélet született az örökzöld vitában

A karácsony közeledtével egyre aktuálisabbá válik a kérdés, hogy milyen karácsonyfát érdemes választani. Az elmúlt években egyre szélesedő választék az élő fenyők és műfenyők piacán azt is magával vonja, hogy egyre többen szeretnék megtudni, melyik típus mellett, milyen érvek szólnak. Az ünnep egyik legnagyobb döntéshelyzetének számító karácsonyfa választása mára az interneten is sokakat foglalkoztat, ezért a Google Trends adatai alapján megnéztük, hogy milyen trendek figyelhetőek meg az internetes keresések terén az idei karácsony előtt, hazánkban és világszerte.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×