Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Woman feet on bycikle pedal in sunset light
Nyitókép: Solovyova/Getty Images

Erre sem volt még példa a hazai kerékpáros piacon

A kerékpárgyártók zöme nem tudta teljesíteni az idei megrendeléseket, ezért sok kereskedő olyan márkákat is forgalmaz, amelyeket korábban még nem.

A folyamatos készlethiány ellenére eddig viszonylag jó volt az év a hazai kerékpár-kereskedőknél, az intenzív kereslet nyomán minden járművet eladtak, a lendületüket azonban fékezte a kínálati korlát – nyilatkozta a Világgazdaságnak Sipiczki Róbert, a Magyar Kerékpáripari és Kereskedelmi Szövetség elnöke.

Az idei forgalom 10-15 százalékkal lehet nagyobb a tavalyinál, a kereslet pedig mintegy 30 százalékkal nőtt. A szállítási költségek és az igény emelkedése miatt az idén 10-15 százalékos drágulás volt a piacon, ez némiképp a bevételeket is növelte. A szakember ismertette, átlagosan 150-160 ezer forintot fordítanak a fogyasztók egy új kerékpár megvásárlására, nagyjából 10 százalékkal többet, mint egy éve.

Hozzátette: az év eleji előrejelzéseknek megfelelően májusra megérkeztek a kerékpárok a kereskedésekbe, de a százszázalékos teljesítést csak nagyon kevés márka érte el, sőt van, amelyik az ez évre ígért termékeknek még a felét sem szállította le.

Ennek tudható be, hogy új márkák is megjelentek a piacon, elsősorban kelet-európai gyártók (lengyel, cseh, szlovák,román, bolgár) termékei, amelyek gyorsan, rövid szállítási idő alatt elérhetők.

A kereskedők is lazítottak azon a gyakorlaton, hogy csak két-három márkát forgalmaznak a választék áttekinthetősége érdekében.

Az idén már az elérhetőség volt az egyik legfőbb szempont.

A számokon az e-bike-ok népszerűsége is javított, a pályázatok miatt ugyanis nagy figyelem fordult a pedelecekre (elektromos rásegítésű kerékpárok). Tavaly körülbelül 10 ezer e-bike-ot értékesítettek Magyarországon, az idén ennek közel a dupláját Sipiczki Róbert becslése szerint - írta a lap.

A szövetség elnöke úgy látja, hogy a pályázat ugyan limitálta a támogatható kerékpárok körét, de a nagy figyelem miatt a többmilliós pedelecek iránt is megnőtt a kereslet.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

A világon több olyan óriáshálózat működik, amelyek szinte láthatatlanul szolgálják az emberiséget. Az általuk kínált előnyöket szinte természetesnek vesszük, miközben nem feltétlenül tudjuk, hogy milyen hatalmas infrastruktúra működik a háttérben. Ezeket tekintjük át ismeretterjesztő sorozatunkban. Az első rész a műholdas navigációs rendszerekről szólt, a második egy ennél sokkal ismertebb infrastruktúrát, az internethálózatot mutatta be, most pedig talán a legkevésbé láthatatlan rendszerrel, a villamosenergia-hálózattal foglalkozunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×