Infostart.hu
eur:
353.31
usd:
305.27
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő
Disease and economy as an economic pandemic fear and coronavirus fears or virus Outbreak and Stock market selling as a sick financial health and business recession concept with 3D illustration elements.
Nyitókép: wildpixel/Getty Images

Kiderült, mi húzta annyira felfelé a magyar GDP-t

Felfelé javította az első negyedévi GDP mutatókat kedden kiadott második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Már az első becslés is felülmúlta az elemzői várakozásokat.

Magyarországon a bruttó hazai termék volumene 2,1 százalékkal alacsonyabb volt a tavalyi első negyedévinél, ami 0,2 százalékkal kisebb visszaesés az első becslésben jelzettnél. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző negyedévinél az előzetesen jelzett 1,9 százalék helyett 2,0 százalékkal nőtt, az előző év azonos negyedévihez mérve 1,6 százalékkal csökkent, ami 0,4 százalékponttal kisebb csökkenés az előző közlésnél - olvasható a KSH keddi, második becslésében.

A GDP első negyedévi, 2,1 százalékos csökkenéséhez a szolgáltatások 2,1, az építőipar 0,1 százalékponttal járult hozzá, az ipar 0,7 százalékponttal javította a gazdasági teljesítményt.

A felhasználási oldalon a háztartások fogyasztása 2,3 százalékkal, a bruttó felhalmozás pusztán a készletváltozás miatt 2,8 százalékponttal csökkentette, a külkereskedelmi forgalom egyenlege összességében 2,0 százalékponttal növelte a gazdaság teljesítményét.

Forrás: ksh.hu
Forrás: ksh.hu (interaktív grafikon a KSH honlapján)

Termelési oldal

Az ipar teljesítménye 3,4, ezen belül a feldolgozóiparé 4,1%-kal nőtt az előző év azonos időszakához mérten. A feldolgozóipari ágazatok közül a legnagyobb mértékben a villamosberendezés-gyártás növekedése járult hozzá az ipar bővüléséhez. Az építőipar hozzáadott értéke 2,4%-kal mérséklődött, a mezőgazdaságé 2,5%-kal növekedett az előző év azonos időszakához képest.

A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke együttesen 3,5%-kal csökkent. A legnagyobb visszaesés a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás (–47,7%), illetve a szállítás, raktározás (–11,1%) nemzetgazdasági ágban volt. A kereskedelem teljesítménye 0,3%-kal mérséklődött. A szakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenység hozzáadott értéke 5,4, a művészet, szórakoztatás, egyéb szolgáltatásé 9,4%-kal csökkent. A pénzügyi, biztosítási tevékenység teljesítménye 3,4%-kal nőtt. A közigazgatás hozzáadott értéke 2,5%-kal nagyobb, az oktatásé és az egészségügyé 3,8, illetve 2,3%-kal kisebb lett.

A bruttó hazai termék 2021. I. negyedévi, 2,1%-os csökkenéséhez a szolgáltatások 2,1, az építőipar 0,1 százalékponttal járult hozzá. A szolgáltatásokon belül a leginkább (0,8 százalékponttal) a kereskedelem, gépjárműjavítás, szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás fogta vissza a GDP-t. Az ipar 0,7 százalékponttal javította a gazdasági teljesítményt.

Felhasználási oldal

A háztartások tényleges fogyasztása 3,7%-kal mérséklődött az előző év azonos időszakihoz képest. A tényleges fogyasztás összetevői között a legnagyobb arányt képviselő háztartások fogyasztási kiadása 4,8%-kal csökkent. A háztartások Magyarország területén realizálódó (hazai) fogyasztási kiadása 6,5%-kal alacsonyabb lett az egy évvel korábbinál, miután a nem rezidensek (pl. a turisták) fogyasztási kiadása az idei év I. negyedévében is jelentősen visszaesett. Ezen belül a tartósság szerinti csoportok többségénél – féltartós (–6,9%) és nem tartós (–2,6%) termékek, illetve szolgáltatások (–11,1%) – ugyancsak csökkent a hazai fogyasztási kiadások volumene, miközben a tartós termékeké (1,7%) enyhén nőtt.

A kormányzattól kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 1,3, a közösségi fogyasztásé 10,4%-kal nagyobb lett. A háztartásokat segítő nonprofit intézményektől kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 0,5%-kal mérséklődött.

A fenti folyamatok eredményeként a végső fogyasztás 1,6%-kal alacsonyabb lett.

A bruttó állóeszköz-felhalmozás az I. negyedévben 0,1%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Az építési beruházások volumene enyhén mérséklődött, a gép- és berendezésberuházásoké nőtt. A beruházásokon belül a legnagyobb súllyal rendelkező nemzetgazdasági ágak közül az ingatlanügyletek és a közigazgatás, védelem esetében jelentősen emelkedett, a feldolgozóiparban és a szállítás, raktározásban jelentősen csökkent a beruházási volumen.

A bruttó felhalmozás az egy évvel korábbihoz képest 12,4%-kal esett vissza.

A fogyasztási és felhalmozási folyamatok révén a belföldi felhasználás az I. negyedévben összességében 4,3%-kal alacsonyabb lett.

Forrás: ksh.hu
Forrás: ksh.hu

A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmában – folyó áron – aktívum keletkezett, 669 milliárd forint értékben. Az export volumene (3,3%) jobban nőtt, mint az importé (1,1%). Az áruforgalomban a kivitel 10,0, a behozatal 3,5%-kal nagyobb volt az egy évvel korábbinál. A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmán belül a szolgáltatások (beleértve az idegenforgalmat is) exportja 24,0 , importja 12,1%-kal zuhant.

A bruttó hazai termék 2021. I. negyedévi, 2,1%-os visszaeséséhez a végső fogyasztás 1,2, a bruttó felhalmozás 2,8 százalékponttal járult hozzá. A külkereskedelmi forgalom egyenlege összességében 2,0 százalékponttal növelte a gazdasági teljesítményt.

Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×