Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Mezőgazdasági munkagép kerekeinek nyoma egy szántóföldön Ebes határában 2020. november 3-án.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Varga Mihály: a jelentős adócsökkentés növelte a gazdaságot

A járvány időszakában 50-60 adóügyi módosítást hajtottak végre, a cél az ország elmúlt években elért adóelőnyének megtartása – mondta a pénzügyminiszter éves meghallgatásán az Országgyűlés gazdasági bizottságában, Budapesten.

Varga Mihály közölte: kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy olyan intézkedések szülessenek, amelyek támogatják a gazdasági növekedést az adórendszeren keresztül is.

Elmondta, hogy a nemzetközi mérések is alátámasztják a kedvező adóváltozásokat:

az OECD 37 országa közül Magyarországon volt a legnagyobb mértékű az adóteher-csökkentés tavaly.

Magyarországon az adóék mértéke 2015-höz képest több mint 4 százalékkal csökkent, a vizsgált országok között a legnagyobb csökkentést érte el, ezzel segítették a gazdasági növekedést.

Az adórendszerben bevezetett változtatásokkal 2010-óta sikerült a munkavállalók és a vállalkozások felől fokozatosan a fogyasztási adók felé tolni az adóztatás súlyát. Ezt jóval kedvezőbbnek nevezte a gazdasági növekedés szempontjából. Felidézte: a szocho mértéke a 2016-os megállapodás értelmében 27 százalékról az idén júliusban újabb 2 százalékponttal, 15,5 százalékra csökken. A kormány eltökélt szándéka, hogy "ha a gazdaság lehetőségei ezt megadják", akkor a következő 2 évben is tovább csökkentik.

Kiemelte:

2010-hez képest több mint 26 szorosára emelte a kormány a családi kedvezmények formájában a háztartásoknak nyújtott kedvezményeket.

A sorba illeszkedett idén a 4 gyermeket nevelő anyák számára élethosszig bevezetett szja-mentesség, és vizsgálják ennek bevezetését a 3 gyermekes anyák esetében is. Felidézte azt is, hogy 2019-től a nyugdíjasok foglakoztatása kedvezőbb lett, mert már nem kell szochot fizeti a munkáltatónak, és a munkavállalónak is csak az szja-t kell fizetni.

A beruházásösztönzésről elmondta: 2017-től az egykulcsos, 9 százalékos társasági adó – ami Európában a legalacsonyabbnak számít – jelentősen ösztönzi a beruházásokat az adórendszeren keresztül. A kormány további kedvezményeket vezetett be, példaként a fejlesztési tartalék 50 százalékos korlátjának eltörlését emelte ki, amit a 2019-es adóévre már érvényesíteni lehet.

Jövőre ismét 5 százalékos lesz az új lakások áfája, mert fontos a lakásépítések lendületének megőrzése. Idén 25-30 százalékkal több lakás épülhet az előző évhez képest, ezt a lendületet szeretnék megőrízni.

"Míg a szocialista kormányok mindig kivetettek adókat, de azokat nem szedték be, mi ettől eltérően azt csináljuk, hogy csökkentjük az adókat. A kivetett adókat pedig beszedjük" – fogalmazott a tárcavezető. Hangsúlyozta, hogy ezzel is kiváltanak adóterheket. Az Európai Bizottság legújabb áfarés-tanulmánya is megerősíti az ebben elért eredményeket.

Elmondta: uniós tagországokkal és azon kívüli országokkal, például Svájccal bővült a nemzetközi adózási információcsere-hálózat. A tárca rálát az OECD tagországokra is, több mint 100 országgal van adóügyi együttműködése Magyarországnak.

Ellenzéki felvetések

Potocskáné Kőrösi Anita jobbikos és Csárdi Antal LMP-s képviselők a kata elfogadott módosításának újragondolását kérték. Varga Mihály jelezte: továbbra is a vállalkozói érdekképviseletekkel folytatnak erről párbeszédet, akik támogatták azt, 340 ezer katás vállalkozást pedig nem érint a módosítás.

Mellár Tamás (Párbeszéd) alelnök vitatta az adórendszer eredményeit. A miniszter erre azt javasolta, hogy nézze meg a nemzetközi hitelminősítők vagy a nemzetközi intézmények kiadott értékeléseit. Hozzátette: nincs olyan ország, amelynek a harmadik negyedévben ne csökkent volna a gazdasági teljesítménye a járvány miatt. "Minden nap azért küzdünk, hogy munkahelyeket mentsünk meg" – közölte.

Székely Sándor (Független) azt vetette fel, hogy mikor lesz a minimálbér 600 euró, vagy az ápolók, tanárok, rendvédelmi dolgozók fizetését mikor emelik meg érdemben. A miniszter szerint megáért beszél, hogy több ember vállal munkát, és az átlagkereset bruttó 400 ezer forint. A foglalkoztatotti kör mindössze 5 százaléka kap minimálbért, a járvány időszakában is 10 százalékos bérnövekedés van, ami komoly visszajelzés.

Szakács László (MSZP) arra volt kíváncsi, hogy mikor módosítják a 2021-es költségvetést. A miniszter közölte: van elfogadott költségvetés, ha szükséges, akkor majd sor kerül a módosítására, de még nem az.

Címlapról ajánljuk
Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
A piacok rádöbbentek, hogy utálják Amerika kék hullámát

A piacok rádöbbentek, hogy utálják Amerika kék hullámát

Ha a piacokról szóló beszélgetésből kivonjuk a politikát és a mesterséges intelligenciát, igen rövid társalgás marad. November 5-én pedig egyáltalán semmi. A választást követő napon tapasztalt ingadozó kereskedés után a befektetők láthatóan arra jutottak, hogy a félidős választások „kék cunamija” rossz hír az AI-nak. Mivel a technológiai beruházási boom az elmúlt két évben lendületet adott az amerikai gazdaságnak, és a piacon szinte minden emelkedést és esést az AI mozgat, ez a következtetés általános zuhanásba taszította a részvényeket. Az irányadó S&P 500 index 4 százalékot veszített, a technológia-túlsúlyos Nasdaq több mint 5 százalékot.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×