Infostart.hu
eur:
386.38
usd:
331.9
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog
Látogatók nézegetik a Kolonics György Alapítvány Kolonics, a sportlegenda című kiállítását a Csepel Plazában. A 2008. július 15-én, 36 éves korában elhunyt Kolonics György kétszeres olimpiai bajnok, tizenötszörös világ- és háromszoros Európa-bajnok kenus emlékére rendezett tárlat szeptember 10-től október 11-ig tekinthető meg.
Nyitókép: Illyés Tibor

Úgy tűnik, a plázák sorsáért biztosan nem kell aggódni

Ahogy feloldották a kijárási korlátozásokat, Budapesten máris elérte a félházat a közönség mérete.

A budapesti bevásárlóközpontok látogatószáma a veszélyhelyzet előtti szint mintegy 50 százalékát érte el a kijárási korlátozás fővárosi feloldását követő első napokban, hétfőn, majd kedden is - írta pénteki számában a Világgazdaság Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége (MBSZ) közlésére hivatkozva.

Az MBSZ értékelése szerint, bár a nyitás óta eltelt rövid idő miatt csak kevéssé részletes statisztika áll rendelkezésre, így is nagyon biztatók az adatok - olvasható a lapban.

Mint írták, a szövetség a vidéki plázáktól kapott visszajelzés szerint arra számít, hogy a fővárosban is

másfél-két hétbe telik, mire a látogatószám visszaáll a korábbi mértékre.

Az MBSZ kiemelte, hogy különbséget kell tenni a látogatók száma és a kereskedelmi forgalom alakulása között. Az előbbi viszonylag hamar helyrezökkenhet, az utóbbi talpra állása viszont inkább hosszabb távon várható.

Ebben szerepet játszhat az is, hogy bár az üzletek túlnyomó többsége - körülbelül 80-90 százaléka - már közvetlenül a feloldást követően újra kinyitott, az összes bérlő 8-10 százaléka továbbra is zárva tart - olvasható a lapban.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×