Infostart.hu
eur:
378.38
usd:
322
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
A Mátrai Erőmű Visonta közelében 2019. augusztus 21-én készült légi fotón.
Nyitókép: MTI/Komka Péter

Újratervezés az Opusnál

Az Opus Global a megújulókra, az energiakereskedelemre és az elosztásra összpontosít; a cég nagy beruházások előtt áll: energiakereskedő társaság fejlesztésén vagy vásárlásán dolgozik, a régióban pedig elsősorban Romániában, Bulgáriában, Szerbiában, Horvátországban, esetleg Szlovákiában terjeszkedne - mondta a Világgazdaságnak Gál Miklós, az Opus Global Nyrt. vezérigazgatója, miután a társaság bejelentette, hogy eladta az általa, valamint a STATUS Energy Magántőkealap által közvetetten tulajdonolt Mátrai Erőmű Zrt. közel 73 százalékát az MVM Zrt.-nek.

Gál Miklós azt mondta, módosítottak a stratégián, az év során a kereskedelem és az elosztás terén is új lehetőségeik nyíltak, ezért úgy döntöttek, inkább ezekbe csoportosítják át a tőkét.

"A termelés oldalán a megújulókra fókuszálunk. Az energiaszektor nagyon finanszírozásigényes, és erősen szabályozott. Viszont éppen a szabályozottsága biztosíthat stabil lábat egy olyan tőzsdei befektetési holdingnak, mint az Opus Global, hiszen a profit is egzakt módon számíthatóbb ez által" - fejtette ki.

Arra a kérdésre, hogy az MVM megörökli-e az új környezetvédelmi költségeket is, amelyek a víztározóban kimutatott szennyezés, és az épületekben észlelt gázok miatt jelentkeznek, azt válaszolta, hogy a katasztrófavédelem egyetlenegyszer és egyetlenegy helyen, az egyik szivattyúháznál mutatott ki kimagasló értéket. De még ekkor sem volt a lakosság és az erőmű egyetlen dolgozója sem veszélyben, ahogy ezelőtt és ezután sem, mert időben gondoskodott a cég felelős vezetése minden szükséges óvintézkedésről, vizsgálatról, tájékoztatásról - hangsúlyozta. Az üzletrész eladása előtt kitisztították az érintett, Őzse-völgyi tározót, kezelték a vizét és megsemmisíttették az iszapot. Rendezve vannak az ezzel járó költségek, az államot ez nem terheli - szögezte le.

A gázképződés okáról kizárólag a hatósági vizsgálatok eredményének ismeretében lehet pontos véleményt alkotni - hívta fel a figyelmet. A legmodernebb, vegyszermentes technológiájú Viresol nemzetközi szakmai megítélését a vezérigazgató kiválónak nevezte, és úgy vélte, a cég ellen indult "sorozatos támadások pedig nemcsak ezeket az eredményeket, ennek a hazánkban unikális élelmiszeripari feldolgozó üzemnek a zavartalan működését áshatják alá, hanem ronthatják a partnerkapcsolatait és az itt dolgozók, a térségben élők lehetőségeit is".

Azt is hangsúlyozta, hogy az MVM nem egy számára ismeretlen üzemet, hanem végső soron egy közel 73 százalékos üzletrészt vásárolt a meglévő, 26 százalékos hányada mellé. Természetesen az MVM felkért egy nemzetközi auditort a Mátrai Erőmű Zrt. értékelésére.

"A nem a négy stratégiai üzletágunkba tartozó részesedéseinket optimalizáljuk. Ide soroltuk például az Appeninn-t és a CIG Pannóniát is. Összességében főszabály szerint 10 százalék alá szorítanánk az ilyen résztulajdonokat, persze lehetnek olyan üzleti megfontolások, amelyek ezt a fő irányvonalat fölülírhatják, természetesen elsősorban a profittermelő képesség oldalát tekintve. Arra törekszünk, hogy eredményességünket és megítélésünket ne befolyásolják más tőzsdei cégek. Fontos, hogy anyacégi szinten nyereséggel tudjunk itt is kilépni" - mondta.

A Mátrai Erőmű többségi üzletrészének eladása után nagy jövőt látnak szavai szerint az energiában, az árbevétel szempontjából még növekedésre is számítanak. "Ugyanakkor nagy beruházások előtt állunk. Energiakereskedő társaság fejlesztésén vagy vásárlásán is dolgozunk. Egy másik lépésünk már ismert, mi vásárolhatjuk meg az MVM-E.ON ügylet során a Tiszántúli Áramhálózati Zrt.-t, a Titászt. Ennek köszönhetően ügyfélszolgálati, irányítási, adminisztrációs és sok más területen is kihasználhatunk szinergiákat. Ám nem szeretnénk az ország határain belül maradni, a régióban elsősorban Romániában, Bulgáriában, Szerbiában, Horvátországban, esetleg Szlovákiában terjeszkednénk. Ha e térségben találkoznunk olyan pályázattal, amelyen a portfóliónkba illő eszközöket hirdetnek meg, szeretnénk rajta indulni" - fejtette ki.

A cég hétfőn közölte azt is, hogy aláírta a Mátrai Erőmű 72,66 százalékos tulajdonrészének adásvételi megállapodását az Opus Global Befektetési Alapkezelő Zrt. az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-vel; a tranzakciót várhatóan 2020. első negyedévében zárják, ahhoz hazai és Európai Uniós hatósági engedélyek szükségesek.

A Mátrai Erőmű Magyarország második legnagyobb villamosenergia-termelője. A társaság közvetlenül több mint 2000 főt foglalkoztat, a beszállítói körrel és az Ipari Parkban dolgozókkal együtt pedig összesen több mint 5000 embernek ad munkát.

Címlapról ajánljuk
Iráni háború: újabb nagy robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége

Iráni háború: újabb nagy robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége

Vasárnap este újra erős robbanások rázták meg Teheránt. Miközben Donald Trump szerint Irán már tárgyalna, az amerikai–izraeli légicsapások ereje fokozódik. Bár katonai vezetőinek többségét megölték, Ali Hamenei ajatollah is halott, Irán vasárnap mégis több száz rakétával és drónnal támadott meg egy sor országot. Lezárták a Hormuzi-szorost, a világ kőolaj-ütőerét, a világpiac reszket, és olajár-robbanástól tartanak. Az egész Közel-Keleten leállt a légi közlekedés – 4200 magyar rekedt például az Emirátusokban, amelyet súlyos iráni rakétacsapások értek. Ilyen volt az iráni háború második napja.

Orbán Viktor: letörjük Zelenszkij olajblokádját!

Nem engedjük, hogy ezer forintra emeljék a benzin árát, letörjük Zelenszkij olajblokádját – írta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Facebook-oldalán a százhalombattai olajfinomítónál tartott „terepszemléről” készült videóhoz. Majd azt is kiposztolta: hétfőn bemutatják a bizonyítékokat a Barátság kőolajvezeték ukrajnai szakaszának állapotával kapcsolatban.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az Egyesült Államok a háború kirobbanása óta első alkalommal ismeri el, hogy veszteségeket szenvedett az Irán elleni hadművelet során. Három katona halálát és további öt ember súlyos sérülését ismerték el.A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest (IRGC) jelentése szerint megtámadták az Egyesült Államok repülőgép-hordozóját. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×