Infostart.hu
eur:
363.15
usd:
314.7
bux:
150343.85
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Középméretű sikercégek a tőzsdén

A BIF és a PannErgy gyorsjelentését elemezte az InfoRádióban Korányi G. Tamás tőzsdei szakértő.

Az alapvetően ingatlanokat bérbeadó, vásárló, új építésű telkeket értékesítő BIF első féléve igen jól sikerült: árbevétele háromnegyedével nőtt 2,6 milliárd forintra, nyeresége bő harminc százalékkal, 1,1 milliárdra nőtt a tavalyi első félévhez képest.

Csak január óta majdnem negyven százalékkal emelkedett az árfolyama.

A BIF húszmilliárdos hitelkeretet kapott a Magyar Fejlesztési Banktól, ebből 8 milliárdot szerdán fel is vett, és 7,58 milliárdot egy 8 milliárdos takarékbanki hitelét fizette vissza. A hitelt 10 évre kapta, 1,82 százalékos fix kamatra kapta, tehát elsőosztályú adósnak számít. Mindez azt jelenti, hogy a nagyon olcsó forrásból 10 éves távlatban garantált a nyereség növekedése.

A PannErgy azon kevés zöld cég egyike, amely jelen van a tőzsdén. A vállalat geotermikus energiát értékesít Győr és Miskolc körzetében, és van még két kisebb objektuma Szentlőrincen és Berekfürdőn. A májusi hűvösnek köszönhetően a cég robbanásszerűen növelte a második negyedévben (tavalyhoz képest) az energiaeladását. Majdnem negyedével több energiát értékesített és az árbevétele harminc százalékkal nőtt. A tavaly gyakorlatilag nullával egyenlő nyeresége az első félévben 600 millió forint lett. A részvényenkénti eredmény is komoly összeg lesz - elemzett Korányi G. Tamás tőzsdei szakértő.

A részletes elemzést, a részvényekre vonatkozó érdekességeket meghallgathatják a csatolt hanganyagban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató
percről percre

Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató

A Paksi Atomerőmű vízállás miatt kialakult nehéz helyzete kezelését tartja fókuszban a kormány, ennek megfelelően a Duna partján fekvő város témájában tartja heti tájékoztató sajtótájékoztatóját a hétközi kormányülést követően a kabinet. Tartson velünk percről percre!
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×