Infostart.hu
eur:
363.71
usd:
314.88
bux:
149713.67
2026. augusztus 14. péntek Marcell
Nyitókép: Pixabay

Negyedmilliárdot vitt el a szabolcsi vihar az E.ON-tól

Az előzetes becslés alapján több mint 250 millió forintot kellett költenie a szolgáltatónak a június végi szabolcsi vihar következtében az elektromos hálózatban keletkezett károk helyreállítására.

Tóth Béla, az E.ON Hungária Zrt. hálózatért felelős igazgatósági tagja elmondta, néhány tucat házba még mindig nem tudták visszakötni a vezetékeket, úgy megsérült a tetőszerkezet. Ezeken a helyeken folyamatosan végzik a visszakapcsolásokat, gyorsított eljárásban, amint a tulajdonos végzett a javításokkal a házon.

Az InfoStart is beszámolt a június végén Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tomboló viharról. Összesen 140 oszlop dőlt ki, vagy tört derékba, 181 helyen szakadt el a vezeték. A vihar után közvetlenül, a legrosszabb pillanatban több mint 60 ezer fogyasztási helyen nem volt áram. Végül három napon belül sikerült mindenhol helyreállítani az áramszolgáltatást. Ehhez az ország más részéről is irányítottak át villanyszerelőket például Baranya, Tolna és Somogy megyéből.

Tóth Béla azt mondta, hogy a legtöbb problémát a kidőlő fák, letörő faágak okozták: elszakították az elektromos vezetékeket. Megjegyezte, hogy a fák visszametszésével sokat lehet tenni az ilyen károk elkerülése érdekében.

Mint elmondta, az E.ON tudatosan készül a vészhelyzetekre: a 7/24 órás rendszerfelügyelet és az időjárási előrejelzések folyamatos figyelése mellett a kifejezetten ilyen helyzetekre szóló működési rendet dolgoztak ki. Évente gyakorlatokat tartanak minden, az E.ON szolgáltatási területéhez tartozó megyében.

Címlapról ajánljuk
Kekvák: az Alkotmánybíróság elutasította a Fidesz és a KDNP indítványát

Kekvák: az Alkotmánybíróság elutasította a Fidesz és a KDNP indítványát

Az Alkotmánybíróság (Ab) érdemi vizsgálat nélkül utasította vissza a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó alaptörvény-módosítás elleni Fidesz–KDNP által beadott indítványt. Sulyok Tamás államfő eltávolítása, az országgyűlési képviselők kapcsán az időkorlát és az alkotmánybírák korhatára ügyében még nincs döntés.

Szigethy-Ambrus Nikoletta: az alacsony vízállás nem csak az energiaellátást, hanem számos más ágazatot is veszélyeztethet

A Duna apadását a teljes gazdaság megszenvedheti – áll az Oeconomus legújabb elemzésében. A gazdaságkutató alapítvány elemzője, Szigethy-Ambrus Nikoletta az InfoRádióban elmondta, az aszály hatásait leginkább az áruszállítási ágazat szenvedheti meg.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Elárulta a kormány, mi történt a horvát erdőtűzben érintett magyarokkal

Elárulta a kormány, mi történt a horvát erdőtűzben érintett magyarokkal

Legalább 58 magyar állampolgárt kellett kimenekíteni a horvátországi erdőtüzek által sújtott területekről. Egyikük könnyebb sérülésekkel kórházba került, a többiek biztonságos elhelyezéséről és ellátásáról a helyi hatóságok gondoskodnak. A bajba jutottak kimentését, elszállásolását és hazajuttatását a külképviselet mellett Magyarországról indított kisbuszok, valamint a helyszínen tartózkodó magyar rendőrök is támogatják – derült ki Orbán Anita miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter Facebook-bejegyzéséből.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×