Infostart.hu
eur:
361.6
usd:
315.43
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Fordulat a Tunéziában pórul járt magyarok ügyében

Mintegy 300 magyar lehet érintett a múlt hétvégi tunéziai esetben, amikor egy repülő meghibásodása miatt volt akinek majdnem egy napot kellett a reptéren várakoznia – közölte a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének elnöke. Baranovszky György szerint kártalanítani kell a fogyasztókat.

Csaknem egy napra a tunéziai reptéren rekedtek a Kartago Tours utasai egy műszaki hiba miatt múlt pénteken, közben idehaza a kiutazni vágyók egy csoportja nem tudott útnak indulni emiatt, idézte föl a történteket Baranovszky György az InfoRádiónak nyilatkozva. A FEOSZ elnöke szerint a Karago Toursnál pozitívan kezelik az ügyet, és várják – a fogyasztóvédők ebben segítenek is – az utasok kárigényét.

Baranovszky György fontosnak tartotta megjegyezni, hogy

az utazási iroda érzi a felelősséget,

tudja, hogy az utasokat kártalanítani kell, azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy

az érintett járatot üzemeltető Tunisair nem Európában működő légitársaság,

ahogyan az eset sem az öreg kontinensen történt.

Sok utas úgy gondolja, hogy automatikusan jár neki kártalanítás, uniós standardok alapján, de ez nem feltétlenül van így, jegyezte meg a szakértő, aki úgy véli, hogy még

biztosan lesznek ilyen esetek a nyáron, és ezekre fel kell készülni.

Azt pedig, hogy erre hogyan lehet felkészülni, a FEOSZ elnöke azt tanácsolja: az utasok ne menjenek Tunéziába.

"Világosan ott van a külügyminisztérium honlapján, hogy nem ajánlott odautazni.

(…). Azt gondolom, hogy a 21. századi fogyasztónak oda kell figyelnie arra, hogy hova utazik. Nekünk is, mint fogyasztóknak, van felelősségünk" – tette hozzá a szakember.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 21. 13:55
×
×