eur:
395.61
usd:
366.63
bux:
65620.68
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a kiemelt exportőr partnerségi program (kepp) megállapodás aláírási ünnepségén a Hotel Mercure Budában 2019. június 24-én.  Újabb tíz magyar vállalat csatlakozott a programhoz, amelyben már kilenc vállalat vesz részt.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Szijjártó Péter: újabb tíz vállalat csatlakozik a kiemelt exportőr partnerségi programhoz

Újabb tíz magyar vállalat csatlakozik a kiemelt exportőr partnerségi programhoz (kepp), amelyben már kilenc vállalat vesz részt - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az együttműködési megállapodások ünnepélyes aláírása alkalmából tartott budapesti rendezvényen.

A miniszter kiemelte, hogy a programban résztvevő 19 vállalat tavaly összesen 213 milliárd forint exportteljesítményt ért el, ami 8 százalékkal haladta meg az előző évit. Ez azt jelenti, hogy az átlagosan 5 százalék körüli exportnövekedési ütemet felülteljesítették a legnagyobb exportáló vállalatok - tette hozzá.

A programban a megállapodások aláírásával részt vesz immár az Agrofeed Kft., a Control-X Medical Kft., FF Fémfeldogozó Zrt., Gémtech Kft., Jász-Plasztik Kft., Kerox Kft., Pick Szeged Zrt., Sanatmetal Kft., Vajda Papír Kft. és a Wellis Zrt. is. Szijjártó Péter elmondta, hogy

a magyar gazdaság teljesítménye 5,3 százalékkal bővült az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest, és ezt a 6,4 százalékos exportnövekedés támasztotta alá.

Magyarország a népesség méretét tekintve a 92. helyen áll a világon, ugyanakkor a 34. legnagyobb exportteljesítményt nyújtja.

A miniszter hangsúlyozta, hogy minden szükséges döntést meghoztak és minden intézményt felállítottak annak érdekében, hogy Közép-Európa leghatékonyabb és legeredményesebb exportösztönző és finanszírozó rendszere legyen Magyarországon.

Áprilisban elfogadták a nemzeti export stratégiát, amelynek fő célja, hogy a magyar tulajdonú vállalatok részarányát a magyar exportteljesítményben folyamatosan növeljék, a hazai márkák nemzetközi színtérre lépését támogassák és az exportot földrajzi szempontból diverzifikálják. Kulcsszerep jut az Eximbanknak, amely 1604 ügyféllel dolgozik együtt, és ötödik éve folyamatosan 300 milliárd forint feletti új hitelkihelyezést mutat fel - jegyezte meg.

Kitért arra is, hogy

a magyar kormány egy "kifektetési" stratégiát fogadott el, amelynek értelmében a magyar piacon megerősödött vállalatok számára segítik a külföldi beruházások lehetőségét,

annak érdekében, hogy az ott megszerzett pénzügyi források újabb fejlesztési forrásokat jelenthessenek Magyarországon, és segítsék a magyar gazdaság dimenzióváltását, a fejlesztésorientált gazdasággá való átalakulást. Az ehhez szükséges, első körben 10 milliárd forintot a kormány már elkülönítette, az első pályázatot hamarosan kiírják.

A déli nyitás stratégiában megkötötték az első kötöttsegély-hitel megállapodást az afrikai kontinensen, a Zöld-foki Köztársaságban 50 millió dollárral. Emellett pedig 10 országban zajlanak a kötöttsegély-hitelprogram keretében magyar beruházások, összesen 356 milliárd forint értékben - tette hozzá. Bárány László a programhoz korábban csatlakozott Master Good Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) segítette a vállalatot amikor Japánban és Szingapúrban az európai baromfi influenza járvány idején a teljes országra kiterjedő import tilalmat rendeltek el a magyar baromfitermékekre, ugyanakkor a helyi külgazdasági képviseletek közbenjárására Magyarországnak engedélyezték a regionalizációt, azaz, hogy csak a fertőzött megyéből volt tilos szállítani.

Mindezek mellett a kanadai értékesítés megkezdésekor is támogatást nyújtottak, valamint partnereket kutattak fel Japánban, a Fülöp-szigeteken. A vállalat által gyártott magyar állateledel hamarosan megjelenik Vietnamban, és egy kisebb méretű baromfi tenyésztő üzemet is létrehoznak - sorolta.

A kiemelt exportőr partnerségi programot (kepp) idén januárban indította el a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) a magyar tulajdonú, a hazai exporthoz jelentős mértékben hozzájáruló, kiemelt exportőr vállalatoknak szóló együttműködési megállapodás létrehozására. A partnerség jelzi az adott vállalat külpiaci tevékenységének elismerését és további kiemelt segítését az állami exportösztönzési intézményrendszer által kínált eszközökkel.

Címlapról ajánljuk

Újabb drámai részletek a németországi buszbaleset ügyében

Egyelőre nem sikerült kideríteni, hogy mi okozhatta a Lipcse közelében történt buszbalesetet. Az egyik utas szerint a szolgálatban lévő két sofőr baleset idején éles vitát folytatott egymással, ami elterelhette a kormánynál ülő vezető figyelmét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 10:22
×
×
×
×