Infostart.hu
eur:
386.29
usd:
331.76
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika
A Mol által üzemeltetett INA-benzinkút az M7-es autópályánál, Zalakomár közelében. A horvát kormány mégsem módosította az INA olajtársaság - amelyben a Mol 47,26 százalékos tulajdoni hányadával a legnagyobb részvényes - privatizációjával kapcsolatos törvényt, a kabinet megvárja a részvényfelvásárlásokkal kapcsolatban indított, Szlovákiára, Magyarországra és Ciprusra is kiterjedő ügyészségi vizsgálat eredményét.
Nyitókép: MTI/Varga György

Ez várhat a Molra idén

Közel 730 milliárd forintos árbevételt ért el 2018-ban a Mol csoport ami az elmúlt hét év legmagasabb bevételi összege – derült ki a társaság üzleti riportjából. Az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője szerint is igen kedvező évet tudhat maga mögött a vállalat. Pletser Tamás megjegyezte: a cégen belül a fogyasztói szolgáltatások nőttek leginkább, ami szintén hozzájárult a pozitív eredményekhez.

Nagyon jó évet zárt a cég – jelentette ki az elemző, aki szerint ez egyrészt a kutatás-termelési üzletágnak köszönhető, hiszen az utóbbi évben lényegesen magasabbak voltak az olaj- és gázárak, mint azt megelőzően; másrészt a feldolgozó-kereskedelem üzletágnak, hiszen a régióban drasztikusan nőtt az üzemanyagok felhasználása.

A Molon belül a legdinamikusabban bővülő szegmens a fogyasztói szolgáltatások, melyek az üzemanyagok kiskereskedelmét és a benzinkúton elérhető más szolgáltatások és termékek értékesítését jelenti – tájékoztatott Pletser Tamás.

Az emberek nem csak üzemanyagot vásárolnak, hanem egyre inkább növelik a többi termék fogyasztását is.

Ezeken elég jelentős árrés van, ami fontos bevételi forrást jelentett a cégnek a tavalyi évben.

A Mol a jelenlegihez hasonló olajárral számol az idei évben, szerintük 50-70 dollár között mozog majd ez, az üzleti terveikben 60 dollárral számolnak. A szakértő hozzátette: 4-5 dolláros hordónkénti finomítói marzsokról beszél a cég, ami egy hajszállal elmarad a tavalyi szinttől.

Az új hajózási standardok megjelenéséből származó változással azonban nem számol a vállalat, ez a dízel üzemanyag és az olaj közötti árrés javulását hozhatja magával, ami a Mol nyereségét növelheti.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×