Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál
Nyitókép: Pixabay

Kisboltok bezárását hozhatja magával a kötelező béremelés

Nehéz helyzetbe hozhatja a kisboltokat 2019-ben és 2020-ban a minimálbér és a garantált bérminimum emelése - mondta az InfoRádiónak az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Vámos György hozzátette: lesznek olyan vállalkozások, amelyek nem bírják majd a versenyt.

Az elmúlt három esztendőben, különösen 2017-ben és 2018-ban jelentős mértékben emelkedtek a bolti dolgozók keresetei. Ennek hátterében részben a jelentős minimálbér-emelkedés, részben a munkaerőhiány húzódik meg - tudta meg az InfoRádió Vámos Györgytől, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkárától.

"A boltokban ma már nemcsak a vásárlókért, hanem a munkaerőért is versenyeznek, hiszen jelentős a kiskereskedelemben is a munkaerőhiány" - mondta el Vámos.

Úgy vélekedett,

a legnehezebb helyzetben a kisboltosok vannak, nagyon nehezen tudták kigazdálkodni eddig is a béremeléseket, a statisztikák szerint eddig is ebben a szegmensben voltak a legalacsonyabbak a keresetek,

ez persze Vámos György szerint nem újdonság, a világon mindenhol így működik a kereskedelem.

"Tény ugyanakkor, hogy

Magyarországon az elmúlt években folyamatos volt a boltbezárás,

ami annak is az eredménye, hogy folyamatosan nyílnak új üzletek, de a bezárók száma nagyobb" - ecsetelte Vámos György.

Mindez azt jelenti, a bérterheket is nehezebben bírják a kisboltok, és bár nem kizárólagosan ez az oka a bezárásoknak, de biztos, hogy a kötelező béremelések terhét nehezebben viselik a legkisebbek.

Mint elmondta, 2018-ban a bolti fizikai dolgozók bére 15 százalékkal emelkedett. A forgalomnövekedés üteme ennél kisebb volt, változatlan áron, mennyiségben nézve 6-7 százalék körüli a növekedés, folyó áron az infláció mellett ennél nagyobb, 10 százalék körüli volt; de

a béremelkedés mindegyik más számnál nagyobb.

"Minél kisebb a bolt, annál kisebb a mozgástér is, és a versenyhátrányuk is jelentős."

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

2010 óta megduplázódott az egyházi iskolák száma, ezzel szemben a 2011-es és 2022-es népszámlálások között a vallásos emberek 20 százaléka „eltűnt” – derült ki a Republikon elemzéséből. Az intézet vezető kutatója, Schlanger Márton az InfoRádióban elmondta: az utóbbi 16 évben átlagosan az egyházi iskolák négyszer annyi forrásból gazdálkodhattak, mint az önkormányzatok által fenntartott intézmények.

Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Az orvoshiány a hálapénz megszüntetése és a béremelés óta is hozzávetőleg tíz százalékos Magyarországon – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója. Tóth Gábor arról is beszélt, hogy az orvosi hibákért mondott nyilvános bocsánatkérés kötelezettsége is új helyzetet teremt az egészségügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Tisza-kormány: elkészült a belügyi ágazattal kapcsolatos törvénycsomag, zajlik a csatlakozás az Európai Ügyészséghez

Tisza-kormány: elkészült a belügyi ágazattal kapcsolatos törvénycsomag, zajlik a csatlakozás az Európai Ügyészséghez

Görög Márta igazságügyi miniszter közleményben tájékoztatott az európai ügyészséggel kapcsolatos csatlakozási folyamat állapotáról. Mint a közlemény kiemelte: jelenleg a magyar jogszabályok megalkotása zajlik annak érdekében, hogy elkezdődhessen az a jelölési folyamat, amely végén a Tanács választ a legmegfelelőbb jelölt közül. Pósfai Gábor bejelentette, hogy megszületett a rendvédelmi dolgozók helyzetét rendező törvényjavaslat, amely mintegy 30 egyéb jogszabályt fog módosítani. A részleteket a következő napokban, fokozatosan hozzák nyilvánosságra.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×