Infostart.hu
eur:
385.83
usd:
331.62
bux:
116510.12
2026. január 11. vasárnap Ágota

Meglepő fordulat Budapesten: sokan szöknek a fővárosból

Ismét kezd népszerűbbé válni a főváros agglomerációja, amiben a családi házas építkezéseket ösztönző kormányzati lépések mellett az elszálló fővárosi lakásárak is szerepet játszanak - írta a Magyar Idők.

Megfordulni látszik a Budapest és agglomerációja közti ki- és beköltözések aránya. A statisztikai hivatal szerint 2001 és 2011 között 137 ezren költöztek ki a fővárosból a környező településekre, és mindössze 37 ezren költöztek be az elővárosokból - mutatott rá összeállításában a Magyar idők.

Budapesten tavaly, kilenc év után először, több kiköltöző volt, mint beköltöző.

Az urbanizáció megtorpanása a családokat segítő építkezésösztönző intézkedéseken kívül a meredeken emelkedő fővárosi négyzetméteráraknak is tulajdonítható – mondta a lapnak Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

A legnépszerűbb célpontok szerinte a jól megközelíthető, nagyobb agglomerációs települések, mint Érd, Szigetszentmiklós vagy Dunakeszi.

A naponta ingázóknak a még kedvezőbb ár, és az egyre bővülő és korszerűsödő tömegközlekedés miatt Ócsa, Dabas, Pécel és Monor is vonzó célpont lehet.

Utóbbi helyen akár 150- 200 ezer forintos négyzetméteráron is lehet jó minőségű családi házat találni.

Címlapról ajánljuk
Az AI segítené a függetleneknek megtörni a kétpárti uralmat Amerikában

Az AI segítené a függetleneknek megtörni a kétpárti uralmat Amerikában

A mesterséges intelligencia immár az amerikai politika hagyományos rendszerét is felforgathatja. Egy washingtoni központú nonprofit szervezet szerint az AI lehet a kulcs ahhoz, hogy – több évtized után – független jelöltek újra bejussanak az Egyesült Államok Képviselőházába,és ezzel alapjaiban változtassák meg a törvényhozás erőviszonyait.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×