Infostart.hu
eur:
386.21
usd:
331.73
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog
Nem is gondolná, hogy ez is hiányszakma

Nem is gondolná, hogy ez is hiányszakma

Az állattenyésztési szakképzés újragondolását sürgeti a juhágazat, mert egyre kevesebb a felkészült állatgondozó a telepeken. A gyakorló juhászoknak elindított egyetemi továbbképzés népszerű a gazdák körében, eddig több mint százan végezték el a gazdasági és pénzügyi ismereteket is bővítő tanfolyamot – adta hírül a Magyar Idők.

Beváltotta a hozzá fűzött reményeket a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség, valamint három egyetem együttműködésével 2014-ben elindított juhászképzés. Azóta több mint száz gazdálkodó végezte el a tanfolyamot.

Hajduk Péter, a szakmai szervezet ügyvezető igazgatója a Magyar Időknek elmondta: az első évben nagyon népszerű volt a képzés, a második évben ez kissé alábbhagyott, tavaly viszont újra nőtt az érdeklődés. Így végül a három helyszínen – Debrecenben, Kaposvárott és Szegeden – közel negyven fővel indult el a tanfolyam.

Nem is gondolná, hogy ez is hiányszakma

A 96 órás képzést olyan állattenyésztőknek szervezik, akik már több éve vagy évtizede juhtartással foglalkoznak.

„Juhtartással országszerte csaknem kilencezer gazda foglalkozik. Fontos lenne, hogy minél többen felismerjék:

új ismeretekre van szükségük ahhoz, hogy versenyképesen tudják menedzselni gazdaságukat”

- mondta az ügyvezető igazgató.

A gazdaságokban ugyanis egyre kevesebb a jól képzett állatgondozó.

„Ez nem csak a juhágazat problémája, hasonló a helyzet a szarvasmarha, a sertés és a baromfitartók esetében is. Ezért fontos lenne, hogy az évtizedekkel ezelőtt jól bevált rendszert és a mai technológiai újdonságokat ötvözve indítsák újra a szakmunkásképzést az országban” – emelte ki Hajduk Péter.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×