Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Ennyi pénzt fordít a kormány a paksi térség fejlesztésére

A paksi térség fejlesztésére a kormány a tavalyi, 750 millió forintot meghaladó összeg után 2016-ban legalább egymilliárd forintot biztosít - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden Pakson az MTI-nek.

A Miniszterelnökség MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Lázár János erről a Paksi Társadalmi Tanács ülésén beszélt. Elmondása szerint Lázár János várja a települések terveit, javaslatait a források hatékony felhasználására.

Emellett beszélt arról is, hogy a Paks II projekt mindenben az előzetes ütemtervnek megfelelően halad. Kiemelte: az unió sem vitatja, hogy szükség van új blokkokra Pakson, Brüsszellel kereskedelempolitikai jellegű vitája van a magyar kormánynak, amely azonban nem veszélyezteti és nem késlelteti a Paks II projekt megvalósítását.

A miniszter arról is beszélt: stratégiai cél, hogy minél több magyar vállalkozás vegyen részt a projekt megvalósításában, valamint olyan biztonságosan működő atomerőmű épüljön, amely hosszú távon olcsó áramot biztosít a lakosság és az ipari fogyasztók számára.

Az ülésen Süli János polgármester (Fidesz-KDNP), a tanács társelnöke elmondta, a társadalmi tanács keretében kialakult együttműködésnek köszönhetően a térség települései az elvárásaiknak megfelelő mértékű támogatásban részesültek, amellyel a civil szervezetek és a sportegyesületek támogatása mellett számos sikeres fejlesztést valósítottak meg.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×