Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Így netezik a magyar

A magyarok háromnegyede használt már tavaly számítógépet rendelkezett szélessávú internetkapcsolattal - derült ki a KSH éves kutatásából. A statisztikai hivatal munkatársa az InfoRádióban azt mondta: vizsgálatuk szerint az olyan egyszerűbb informatikai tevékenységeket, mint a fájlmásolás a lakosság többség ismeri, de a konfigurációs beállításokat már nem tudják önállóan megoldani.

"2014-ben a magyar népesség több mint háromnegyede volt számítógép- és internethasználó. Ez az előző évhez képest három, illetve négy százalékpontos emelkedést jelent. Elmaradásunk az Európai Unió átlagától is csökken, összességében nem jelentős, 1, illetve 2 százalékpont, Lettországgal és Spanyolországgal egy szinten" - közölte Lieber Ildikó.

A KSH munkatársa elmondta: "a magyar háztartások 53 százaléka rendelkezett asztali számítógéppel és 45 százalékuk hordozhatóval. Évek óta megfigyelhető tendencia ez utóbbiak javára történő eltolódás. Internetkapcsolattal a háztartások 73 százaléka rendelkezett, csaknem ugyanennyi, 72 százalék internetkapcsolata már szélessávú volt. Kétharmaduk helyhez kötött volt és mintegy 30 százalékuk használt mobil szélessávot. Évről évre csökken a dial up és az ISDN kapcsolattípusokat és a keskeny-sávszélességű mobil kapcsolatot használók aránya."

"A lakosság 76 százaléka használta az elmúlt három hónapon belül az internetet. Ennek szintje minden korcsoportban emelkedett 2013-hoz képest, legnagyobb arányban a 45-54 évesek körében. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők közel száz százaléka használta az internetet három hónapon belül, de az alapfokú végzettséggel rendelkezők között is meghaladta a 95 százalékot ez az arány" - jelezte Lieber Ildikó.

"Az internethasználat gyakorisága az elmúlt években jelentősen eltolódott a napi használat irányába, az internetezők közel 87 százalékára ez jellemző. A nemek szerinti megoszlásban sem mutatkoznak jelentős eltérések. 2014-ben az internethasználók 51 százaléka volt nő" - ismertette a KSH munkatársa.

"Minden régióban jellemző, hogy az internethasználók nagy arányban három hónapon belül léptek fel a világhálóra, jelentős területi különbségek nem mutatkoznak" - mondta Lieber Ildikó.

"A digitális írástudással kapcsolatos felmérés tíz, számítógéppel kapcsolatos tevékenység vizsgál, a fájl vagy mappa másolása, áthelyezése, illetve a másolás és beillesztési funkciók használata volt a magyar lakosság körében a legáltalánosabb tevékenység. Két tevékenység esetében a hazai lakosság használati aránya meghaladta az uniós átlagot, azonban a nagyobb informatikai ismereteket igénylő, bonyolultabb műveleteknél a hazai számítógép felhasználók képzettsége alacsonyabb annál. A legkevésbé elsajátított képességek a szoftveralkalmazások konfigurációs jellemzőinek módosítása, tesztelése, valamint a speciális programnyelvű számítógépes program írása voltak. Utóbbi magyarázható a tevékenység bonyolultságával is - tette hozzá a KSH munkatársa.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

A közelmúlt válságidőszakában a pénzügyi stressz és a státusz-orientáció növelte leginkább az alkoholfogyasztást, a pandémia időszakában ugyanakkor nem indult általános alkoholfogyasztási hullám Magyarországon – derült ki egy most megjelent kutatásból. Az InfoRádió a felmérésről Fertő Imrét, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanárát kérdezte.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Kétszeres pénzeső jöhet az unióból, ám figyelmeztetnek: nagy a  baj a Magyarországot is érintő tervekkel

Kétszeres pénzeső jöhet az unióból, ám figyelmeztetnek: nagy a baj a Magyarországot is érintő tervekkel

A Horizon Europe következő, 2028–2034-es ciklusa történelmi léptékű forrásokat mozgósítana az uniós kutatás és innováció támogatására, de a jelenlegi tervezet több ponton nem ad elég erős garanciát a pénz hatékony felhasználására az Európai Számvevőszék friss jelentése szerint. Az elemzés hangsúlyozza, hogy a költségvetés közel megduplázása önmagában nem biztosít nagyobb gazdasági és versenyképességi hatást, ha a célok, az irányítás és a teljesítménymérés továbbra is hiányos. A Számvevőszék különösen kockázatosnak tartja az uniós hozzáadott érték tisztázatlanságát és a gyenge eredményindikátorokat egy ekkora program esetében. A jelentés összképe szerint a Horizon Europe komoly lehetőség, de csak akkor válhat valódi növekedési eszközzé, ha a szabályozás és az ellenőrzés érdemben erősödik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×