Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Meredek lejtőn a nyugat-európai tőzsdék

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 2,10 százalékkal süllyedt, 1531,15 ponton zárt hétfőn, 11,88 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött.

Az európai gyűjtőmutató ötödik napja esett, kétheti mélypontra.

A nap hangulatát eleve elrontotta a kínai részvényárak legújabb, több mint nyolc éve nem látott egynapi ütemű zuhanása, így más, biztató fejlemények sem segítettek.

A német üzleti bizalom javult ebben a hónapban kéthavi visszaesés után, és az Egyesült Államokból is a vártnál jobb adat érkezett a tartós cikkek júniusi megrendeléseinek szaporodásáról.

Ám ezek nem semlegesítették az aggodalmakat a kínai gazdaság és a kínai kormány segítőképessége iránt, és nem enyhítették a kiábrándulást a második negyedévi beszámolási szezon eddigi, többnyire gyenge vállalati eredményei miatt.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) éppen hétfőn figyelmeztette az euróövezetet, hogy gazdasági növekedésének üteme mindinkább elmaradhat az amerikaitól, ha nem segítik a kereslet bővítését nagyobb állami kiadásokkal, kisebb adókkal, rugalmasabb munkapiaccal és a rossz hitelek kivezetésével.

Az euró közben tovább erősödött a dollárral szemben, kétheti csúcsra, ez sem kedvezett a részvényeknek. Az amerikai jegybankrendszer (Fed) szerdán végződő pénzügy-politikai értekezlete előtt a befektetők igyekeznek elkerülni a dollár túlárazását.

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 1,13 százalékos romlással 6505,13 ponton zárt, 0,93 százalékkal a tavaly év végi értéke alatt.

Frankfurtban a DAX-30 2,56 százalékos mínusszal 11 056,40 ponton végzett, 12,76 százalékkal magasabban, mint a múlt év végén.

Párizsban a CAC-40 2,57 százalékkal 4927,60 pontra gyengült, 15,33 százalékkal meghaladva az év végit.

A zürichi SMI 1,38 százalékot, a milánói FTSE MIB-40 2,97 százalékot, a madridi IBEX-35 1,45 százalékot vesztett. Az athéni tőzsde továbbra is zárva tartott. Június 26-án volt utoljára kereskedés, amely kedden újraindul, de egy hétig még korlátozzák a forgalmat.

Varsóban a WIG-20 0,06 százalékkal 2189,08 pontra gyarapodott, de a Mol 0,94 százalékkal 190,80 zlotyra esett.

A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,73 százalékkal, az S&P 500-as 0,50 százalékkal, a Nasdaq-piac összetett mutatója 0,77 százalékkal volt az előző záróértéke alatt.

Az euró, 1,11 dollár felett, 1,24 százalékkal többet ért a bankközi piacon, mint vasárnap este. Svájci frankban, 1,07 frank alatt, 1,15 százalékkal került többe.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj kora este hordónként (159 liter) 53,69 dollár volt, 93 centes napi árveszteséggel. A gázolaj ára tonnánként 9,75 dollárral 494,50 dollárra csökkent, a normál benziné azonos volt az előző záróval gallononként (3,78 liter) 1,8282 dolláron az Intercontinental Exchange (ICE) jegyzésében.

Az arany ára késő délután unciánként (31,1 gramm) 1096,57 dollár volt a péntek esti 1083,28 dollár után azonnali szállításra Londonban.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×