eur:
393.77
usd:
365.51
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Túljutott a mélyponton a lakásépítés

A múlt évben 8358 új lakás épült, 15 százalékkal több, mint egy évvel korábban - tette közzé kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) keddi gyorsjelentésben.

A tájékoztatás szerint Közép-Magyarországon és a Dunántúlon nőtt az új lakások száma, a keleti országrészben egyelőre nem következett be fordulat. A kiadott lakásépítési engedélyek száma 9633 volt, 28 százalékkal több, mint egy évvel korábban. 2013-ban a lakásépítések száma 31 százalékkal zuhant, a kiadott lakásépítési engedélyeké pedig 29 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

A használatba vett lakások számának tavalyi, 15 százalékos emelkedése több éves, folyamatos visszaesésnek vetett véget - hangsúlyozza a KSH. Az év során felépített lakások száma azonban továbbra is alacsony maradt, a válságot megelőző 2008. évinek alig egyötöde.

A 2013. évi adatokkal összevetve tavaly a kisebb városokban 24, a községekben 21 százalékkal több lakás épült. A megyei jogú városokban mindössze 3 százalékos volt az emelkedés, és Budapesten is az átlagos alatt maradt, 13 százalék volt.

A dunántúli régiók mindegyikében átlagot meghaladó, Közép-Magyarországon az átlagossal megegyező a növekedés üteme, a keleti régiókban pedig általában csökkent a lakásépítés. A kivételt jelentő Észak-Alföldön a fellendülés egyetlen településre korlátozódott: Debrecen 573 új lakással, a teljes régió lakásépítésének több mint felét tetette ki.

A kiadott új lakásépítési engedélyek alapján minden település-típusban és minden régióban több lakás építését tervezték, mint 2013-ban. Az összes engedély 39 százalékát Közép-Magyarországon, 27 százalékát Nyugat-Dunántúlon adták ki. Győr-Moson-Sopron megyében 2122 új lakás építését engedélyezték, többet, mint Budapesten vagy Pest megyében.

A Győr-Moson-Sopron megyében mért 58 százalékos növekedés lényegében három településre koncentrálódott: Győrben 678, Sopronban 373, Rajkán 371 új engedélyt adtak ki. Kisebb volumenű, de hasonló arányú volt a lakásépítési engedélyek számának emelkedése Hajdú-Bihar (58 százalék) és Somogy (57 százalék) megyében, ahol elsősorban a Debrecenben és Siófokon engedélyezett új lakások (345, illetve 225) indokolták a növekedést.

A múlt évben az építtetői kör összetétele megváltozott az egy évvel korábbihoz képest: a természetes személyek által épített lakások aránya 57-ről 59 százalékra nőtt, a vállalkozások által építetteké pedig 40-ről 39 százalékra csökkent. Budapesten az összes lakás 59 százalékát építtették vállalkozók. A vizsgált időszakban 180 lakás épült önkormányzati megbízásból.

Az új lakások építési célok szerinti megoszlását jellemzi, hogy a saját használatra épült lakások aránya nőtt (53-ról 56 százalékra), az értékesítésre épült lakásoké (43-ról 41 százalékra) csökkent, bérbeadásra 4 százalék épült.

A kivitelezői csoportok szerint a jogi személyiségű gazdasági társaságok a használatba vett lakások 65, az egyéni vállalkozások 30 százalékát építették. Az újonnan épült lakóépületek között az új családi házak aránya 57-ről 56 százalékra, a többszintes, többlakásos épületeké 39-ről 35 szára csökkent, a lakóparki lakásoké 1-ről 7 százalékra nőtt.

Tavaly a használatba vett lakások átlagos alapterülete 101 négyzetméter volt, gyakorlatilag ugyanannyi, mint egy évvel korábban. Az új lakások 40 százaléka 100 négyzetméteresnél nagyobb, 30 százaléka 60 négyzetméter alatti.

A vizsgált időszakban 1724 lakás szűnt meg, ebből 315 önkormányzati tulajdonú volt. 227 üdülőépületben 297 üdülőegységet építettek, és 313 üdülőépületben 432 üdülőegységre adtak ki építési engedélyt. A használatba vett üdülőegységek száma 5 százalékkal csökkent, az engedélyezetteké 37 százalékkal nőtt. Az új üdülők átlagos alapterülete 94 négyzetméter volt 2014-ben, 7 négyzetméterrel nagyobb, mint az előző évben.

A kiadott új építési engedélyek alapján 5132 lakóépület és 5033 nem lakóépület építését tervezik. A lakóépületek esetében ez 15 százalékos bővülést, a nem lakóépületeknél 6 százalékos visszaesést jelent. A nem lakóépületek közül 5 százalékkal nőtt az ipari épületekre kiadott engedélyek száma, ugyanakkor a mezőgazdasági és a kereskedelmi épületekre kiadott engedélyeké 27, illetve 21 százalékkal csökkent - olvasható a KSH gyorsjelentésében.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×