eur:
394.33
usd:
369.52
bux:
65690.04
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Kivágják az életveszélyes vadgesztenyefákat Keszthelyen

A jövő héten megkezdik Keszthelyen az életveszélyessé vált vadgesztenyefák kivágását és azt követően a pótlásukat, miután a város jelképének számító fasorokból elkerülhetetlenné vált az eltávolításuk - tájékoztatta a Balaton-parti város önkormányzata kedden az MTI-t.

A korábbi közlés szerint összesen 730 vadgesztenyéből álló fasorok részben az önkormányzat, részben pedig a Magyar Közút (MK) Nonprofit Zrt. kezelésében lévő utak mentén állnak. A város egyik meghatározó jelképének számító védett vadgesztenyesorokban szükséges beavatkozásokról tavaly novemberben lakossági fórumot is tartottak.

A mostani tájékoztatás szerint Keszthely helyi jelentőségű természetvédelmi területein összesen 16 életveszélyes állapotú fa áll, ezek kivágását jövő hétfőn kezdi meg a város Gazdasági Ellátó Szervezete, majd új facsemetéket is ültetnek. Az első fokú természetvédelmi hatóságként eljáró Hévíz jegyzője a részletes szakértői jelentés ismeretében engedélyezte a Bercsényi utcában 10, az Erzsébet királyné útján, valamint a Szent Miklós utcában 3-3 elöregedett, életveszélyessé vált fa kivágását.

A MK fenntartásában lévő további 45 veszélyes gesztenyefa kivágását és ezt követően a pótlásukat szintén hamarosan megkezdik. Mint azt novemberben a közútkezelő közölte: a kivágásra váró fák a Keszthely és Fenékpuszta közötti, valamint az új temetőtől a Georgikon utca felé tartó utak mentén találhatóak.

Címlapról ajánljuk

Magosz: újabb aszály fenyeget, azonnali megoldás kell

Tartósan vízhiányos időszak kihirdetését kezdeményezte a Belügyminisztériumnál a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége. Aszály ugyan még nincs, viszont az Alföldön március közepe óta kritikus a csapadékhiány – mondta az InfoRádióban Cseh Tibor András, a Magosz főtitkára.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×