Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Opten: kevesebb a felszámolás

Legutóbb csaknem egy évvel ezelőtt, 2013 szeptemberében szűnt meg olyan kevés cég Magyarországon, mint idén augusztusban; a nyár utolsó hónapjában a cégbíróság 2309 céget törölt, miközben idén február óta minden hónapban bőven 3000 fölött zárt a mutató - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató hétfői közleményéből.

Az Opten ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy júliusban viszont minden korábbit meghaladó számban szűntek meg társas vállalkozások, akkor majdnem 5100 cég szűnt meg.

A cégbíróság július eleje óta nagyon lerövidítette az egyes határozatok bejegyzése és közzététele között eltelő időt, így júliusban olyan közzétételek is terhelték a statisztikát, amelyek a régi rendszerben augusztusban vagy szeptemberben jelentek volna meg - idézi a közlemény Tóth Tamást, az Opten ügyvezető igazgatóját.

Az Opten közleményében felhívta a figyelmet arra is: folyamatosan csökken a frissen felszámolás alá kerülő cégek száma. Ez a mutató júliusban is a tavaszi átlagot reprezentáló 1500-as szint körül maradt, augusztusban pedig 925-re csökkent.

Augusztusban 1431 új céget jegyeztek be, vagyis folytatódik a cégek számának lassú csökkenése.

A piaci szakértők által kedvezőnek tartott jelenség mögött az Opten szerint az áll, hogy a korlátolt felelősség kiterjesztésével és más szigorító intézkedésekkel a kormány sikeresen szorította háttérbe azokat, akik cégeik bedöntésével kívántak megszabadulni adósságaiktól vagy a közterhektől.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×