Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Következő ülésén dönthet a kormány a devizahitelek elszámolásáról

A kormány következő ülésén születhet döntés a devizahitelek elszámolását rendező törvényről - közölte Kurucz Éva kormányszóvivő szerdán az MTI-vel. Kitért arra is, hogy a pénzintézeti perek eddigi eredménye azt mutatja, az állam sikerrel tudja megvédeni az embereket a bankokkal szemben.

A kormányszóvivő közleményében azt írta: a kabinet szerdai ülésén tárgyalt a devizahitelesek megsegítését szolgáló további lépésekről, így az elszámolást rendező törvény előkészítéséről. A kormány arra kérte a szakmai munkacsoportot, hogy folytassa az intenzív jogalkotási munkát, hogy az Országgyűlés mielőbb tárgyalhassa a törvényjavaslatot. A végleges előterjesztésről a kabinet következő ülésén születhet döntés.

Kitért arra is: a kormány áttekintette a perek eredményét. Mint írta, már az eddigi perekből is látszik az, hogy az állam sikerrel tudja megvédeni az embereket a bankokkal szemben és a bankok nem tudják bebizonyítani, hogy tisztességesen jártak el a hitelesekkel szemben. Felidézte, hogy a kormány megbízásából százötven - a bankok hitelezési gyakorlatát jól ismerő - ügyvéd dolgozik azon, hogy megvédje a devizahitelesek igazát.

A kormány célja változatlanul az, hogy a családoknak igazságot szolgáltasson, az emberek visszakapják a bankoktól a tőlük tisztességtelenül elvett összegeket és végre eljöjjön a fair bankok ideje - fogalmazott a kormányszóvivő.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×