Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Ezért gyengülhet a forint

A régiós devizákkal együtt gyengült a forint tegnap a bankközi devizakereskedelemben: az eurót délután négy órára 313,3 forinton jegyezték. Ma az euró árfolyama 315 forint fölé is emelkedett, miután tovább romlott a nemzetközi befektetői hangulat. Az európai vezető tőzsdeindexek is jelentős esést mutatnak, és a kockázatkerülést erősíti a közel-keleti feszültség is. Vagyis több tényező vezetett a forint gyengüléséhez - mondta az InfoRádiónak Weinhardt Attila, a Portfolió elemzője.

"Az egyik ilyen, hogy a Magyar Nemzeti Bank történelmi mélységbe, 2,1 százalékra csökkentette az alapkamatot, így tehát lényegében nagyon alacsony a forint kamattartalma, ami véderőt jelenthet az olyan feszültebb periódusokban, mint amely éppen a csütörtöki kereskedésben is kibontakozott."

Emellett az orosz-ukrán konfliktus és a konjunktúra-kilátások romlása hatott a forint teljesítményére, valamint az, hogy az amerikai jegybank várható kamatemelése miatt lendületet kapott a dollár, ami szintén csökkentette a feltörekvő piacok - így Magyarország és a magyar fizetőeszköz - vonzerejét. Az utolsó júliusi kereskedési nap viszont nem csak a zárások miatt volt fontos a kereskedők számára, hanem azért is, mert a Magyar Nemzeti Bank az eddigi kéthetes kötvényeit mától kéthetes betétekké alakította.

"Ehhez az eszközhöz a külföldi intézmények direkt módon már nem férnek hozzá, így tehát azok a befektetők, amelyek úgymond az utolsó pillanatig ebben az eszközben maradtak, azok a jogszabályi változások miatt kénytelenek ebből az eszközből kimenni és azok adott esetben, hogyha nem más magyar piaci eszközben maradtak, akkor elhagyta az országot ez a tőke, ez pedig ilyen értelemben szintén a forint gyengüléséhez járulhatott hozzá."

Az hogy erősödhet-e, stagnál vagy tovább gyengül a forint a következő napokban, Weinhardt Attila szerint jelentős mértékben a nemzetközi pénz- és tőkepiaci környezettől függ.

Ma 315 forint fölé is emelkedett az euró árfolyama, miután tovább romlott a nemzetközi befektetői hangulat. Az európai vezető tőzsdeindexek jelentős esést mutatnak, és a kockázatkerülést erősíti a közel-keleti feszültség is.

A napi.hu által megkérdezett elemzők szerint azonban a gyengülés még nem ért el olyan szintet, amikor az MNB már beavatkozna. Az első lépés valószínűleg verbális intervenció lenne.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×