Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Június végéig 53,3 millió forint kamarai hozzájárulást hajtott be a NAV

Június végén 68,4 millió forint elmaradt kamarai hozzájárulás behajtására 6349 behajtási eljárás volt folyamatban; a 2013-ban behajtott összeggel együtt 2014. június végéig összesen 53,3 millió forintot hajtott be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ezen a jogcímen az érintett adózóktól - tudta meg az MTI az adóhatóságtól.

A NAV közlése szerint a kötelező kamarai hozzájárulások behajtása 2013 negyedik negyedévében indult, ekkortól érkezett a kamaráktól nagyobb számban - 2014. június végéig mintegy 10 ezer - behajtási megkeresés. Az adóhivatalhoz érkező kamarai megkeresések feldolgozását követően haladéktalanul elindul a végrehajtási eljárás.

A behajtás folyamata gyakorlatilag nem tér el az egyéb behajtási eljárások menetétől, először inkasszót bocsát ki a NAV az érintett adós bankszámlájára. A végrehajtási eljárás minimum 5000 forint költséggel jár, amit az adós szintén köteles megfizetni (ezért is célszerű határidőben befizetni a kamarai hozzájárulásokat).

A NAV jelenleg és a jövőben is igyekszik teljes körűen, a jogszabályok maradéktalan betartása mellett a lehető legintenzívebben végezni behajtási feladatait - hangsúlyozta az adóhatóság.

A Magyar Nemzet nemrég arról számolt be, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) nyilvántartása szerint akár a 150 ezret is elérheti a 2014-es befizetést nem teljesítők száma. Dunai Péter, az MKIK főtitkára a lapnak azt mondta, a tavalyi év 5000 forintját mintegy 600 ezer vállalkozás fizette meg, idénre azonban csupán mintegy 440 ezer befizetést számoltak el.

A befizetéseket a vállalkozásoknak március 31-ig kell teljesíteniük minden évben. Az elszámolás egyik sajátossága, hogy a három éve bevezetett kötelező befizetések elszámolásánál a hátralékkal rendelkezőknél mindig a legkorábbi elmaradást írják jóvá, vagyis, aki az idén fizetett, de tavaly nem, annál az idei befizetést 2013-ra számolják el.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×