Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Horgászturizmussal a a felemelkedésért

Magyarországon több mint 300 ezren hódolnak a horgászatnak, és külföldről is egyre nagyobb az érdeklődés, a horgászturizmus élénkülése a Vas megyei térségek számára is kedvező lehetőségeket kínál a gazdasági felemelkedéshez - mondta Puskás Norbert, a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének ügyvezető elnöke az MTI-nek.

Kiemelte: Vas megyében a Gyöngyös és a Pinka patak az élőhely-rehabilitációs programnak köszönhetően ismét alkalmas a sebes pisztráng horgászatára, és a Rábán is zajlik több őshonos halfajta - például a márna és a paduc - visszatelepítése.

Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt években európai uniós támogatással több vasi patakon valósult meg élőhely-rehabilitáció, és a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, valamint az Õrségi Nemzeti Park is sokat tett a megye természetes vizeiért.

Egyre több hallépcső, holtág-rehabilitáció valósul meg, és várhatóan a következő uniós támogatási ciklusban is folytatódik a program - tette hozzá.

Puskás Norbert szerint az emberek gyorsuló életviteléhez, egyre csökkenő szabadidejéhez és élmény-centrikusságához igazodva kell megteremtetni a turisztikai kínálatot, hogy a vadregényes, kereső horgászat mellett legyenek intenzíven telepített, azonnali fogási élményt biztosító horgászvizek is. Az ilyen helyszínek gyakran kiegészítő turisztikai szolgáltatásokat is nyújtanak a család többi tagja számára.

Elmondása szerint ezt a kínálatot akarták bővíteni azzal, hogy a Lukácsháza és Kőszeg között található, elsősorban árvízvédelmi célokat szolgáló Abért II. tavon kizárólag a halelvitel nélküli sporthorgászatot engedélyezik.

Puskás Norbert szólt arról is, hogy szövetségük július 19-20-án először rendezi meg a Pinka-völgyi Halas Napok rendezvénysorozatot, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a térség természeti értékeire és a horgászat lehetőségeire, valamint népszerűsítse a halételek fogyasztását.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×