Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Két év múlva kezdődhet az új Tisza-híd építése

Legkorábban 2016-ban indulhatnának el egy új Tisza-híd kivitelezési munkálatai a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tivadar és Kisar között - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) kommunikációs vezetője az MTI-vel szerdán.

Loppert Dániel elmondta, a tervek alapján egy 342 méter hosszú, háromnyílású acélhidat építenének a meglévő átkelő mellé. A csatlakozó úthálózat korrekciója mellett a két folyóparti településen az érintett utcák körforgalmi csomóponttal kapcsolódnának az átvezetett állami kezelésben lévő úthoz.

Hangsúlyozta, a folyami átkelő korszerűsítése vízügyi szempontból is kiemelten fontos, mivel a folyómederben és az ártéren elhelyezkedő támaszok jelentős visszaduzzasztást okoznak az árvizek levezetése során.

Az érintett folyószakasz szabályozásának, a Tivadar térségében lévő "szűkület" megszüntetésének, valamint a Tisza-híd átépítésének előkészítése az Országos Vízügyi Igazgatóság (OVI) beruházásában kezdődött meg - mondta Loppert Dániel. Hozzátette, mivel a Tisza-híd állami közúthálózatot vezet át a folyón, így a fejlesztésben a NIF-nek is szerepet kell vállalnia.

Tájékoztatása szerint a beruházói feladatok megosztásáról jelenleg is zajlanak az egyeztetések a NIF Zrt.-vel, a pénzügyi forrás rendelkezésre állása esetén a kivitelezés legkorábban 2016-ban indulhatna el.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×