Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Varga: a kormány szerdán tárgyalja a devizahitelesek ügyét

A kormány szerdai ülésén megvitatja egy szakértői csoport munkaanyagát a devizahitelesek helyzetének megoldására a Kúria jogegységi döntése után - mondta a Reuters hírügynökségnek adott, kedden megjelent interjúban Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

A kormány olyan javaslattal igyekszik ősszel előállni, amely nem veszélyezteti a bankrendszer egészséges működését, de jó megoldást jelent a devizahitelesek problémájára - tette hozzá a miniszter, aki arra is célzott, hogy még a keddi nap folyamán találkozást tervez a bankszövetség vezetőivel. Varga Mihály szavaiból kiderült, hogy többlépcsős megoldásra gondol.

A költségvetés helyzetéről szólva a miniszter elismerte, hogy a forgalmi és a jövedéki adóbevételek valamint a vártnál alacsonyabb infláció miatt némi időbeli csúszás van a büdzsében, de azt szükség esetén a kormány a tartalékok felhasználásával, vagy más egyedi megoldással a második félév során kezelheti.

Varga Mihály az év egészét tekintve nem érzi veszélyben a 2,9-százalékos GDP-arányos deficitcél teljesülését.

A miniszter úgy ítélte meg, hogy az idei gazdasági növekedés 2,5 százaléknál nagyobb is lehet, amennyiben az ukrán-orosz konfliktus nem mérgesedik el annyira, hogy a magyar ipar kulcságazatainak veszteséget okozzon. A miniszter elismerte, hogy a Visegrádi négyeket (Csehország, Lengyelország, Szlovákia, Magyarország) már sújtja az Ukrajnával lebonyolított kereskedelmi forgalom csökkenése, de hozzátette, hogy Ukrajna csak 2,5 százalékos súllyal részesedik Magyarország külkereskedelméből, míg Oroszország a legnagyobb kereskedelmi partnere az Európai Unión kívül.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×