Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Panelházak mentesítése az azbesztszennyezéstől

A magyarországi lakóépületekben, főleg panelházakban még mindig 150-200 ezer négyzetméternyi szórt azbeszt található, a mentesítés mintegy 20-25 milliárd forintba kerülne és 30 ezer ember veszélyeztetését szüntetné meg. Ezt mihamarabb el kellene végezni - közölte a Magyar Azbesztmentesítők Szövetsége az MTI-vel.

A szövetség ezért kampányt indít a mentesítésre. Kezdeményezik valamennyi azbesztszennyeződés regisztrálását, a mentesítés biztonságos munkakörülményeinek megteremtését, a törvényi szabályozás módosítását, a mentesítésben résztvevő munkaadók és munkavállalók folyamatos kötelező képzését. Szorgalmazzák az azbeszt okozta megbetegedések elismerését, a munkavállalók kártalanítását.

Borsody Gábor, a szövetség elnöke az MTI-nek elmondta: fontos a széleskörű tájékoztatás, például arról, hogy miképpen kell viselkedni az azbeszttel szennyezett épületben, lakásban. A következő lépés a meglévő, de nem teljes körű azbesztkataszter kiegészítése. Az ehhez szükséges pénzhez pályázatokon akar hozzájutni a szervezet.

A szövetség közleményében emlékeztet arra: az Európai parlament tavaly márciusban - civil szervezetek kezdeményezésére - határozatot fogadott el az azbeszt elleni küzdelemről. A fejlett európai országok szakmai szervezetei 2023-ig szeretnék azbesztmentessé tenni a kontinenst, mivel évi 20-30 ezerre tehető az azbesztszennyeződéstől elhunytak száma. Magyarország az unióban közepesen szennyezett területnek minősül.

A 70-es évektől az építőiparban - előírásszerűen - használták tűzvédelemre a szórt azbesztet. A beépített mennyiség 400-450 ezer négyzetméterre tehető, ennek közel fele került panel lakóépületekbe - áll a közleményben.

Hangsúlyozzák, hogy az azbeszt belégzésének káros következményei 10-40 évnyi lappangás után jelentkeznek, rendszerint akkor már gyógyíthatatlan betegség formájában. Gyakori például a tüdő- és a gégerák.

A szövetség a közeljövőben kerekasztal-megbeszélést kezdeményez az érintett hatóságokkal, amelyek az elnök véleménye szerint eddig is támogatták a tevékenységüket.

Címlapról ajánljuk
Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

A lengyel belügyminisztérium megerősítette, hogy a krakkói lövöldözés elkövetője lengyel állampolgár. Az Onet értesülései szerint a férfi a Szentkereszt vajdaságbeli Ostrowiec Świętokrzyskiből származó Michał O.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
A nyomozó hatósághoz fordult az MNB a székháza ügyében

A nyomozó hatósághoz fordult az MNB a székháza ügyében

A Magyar Nemzeti Bank új vezetése a Szabadság téri székház felújításával összefüggő bankgarancia és az üzemeltetéssel kapcsolatos kérdések tekintetében két új beadványt adott át a Budapesti Rendőr-főkapitányság részére - közölte honlapján a jegybank. Az MNB új vezetése folytatja az előző vezetéshez kapcsolódó ügyek feltárását és a továbbiakban is minden szükséges információval segíti a nyomozóhatóság munkáját - tették hozzá.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×