Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Újra ad támogatást Görögországnak az IMF

Nagyjából egy év kihagyás után újra ad támogatást Görögországnak a Nemzetközi Valutaalap (IMF), mert Athén sikereket ért el a költségvetési egyensúly javításában.

Az IMF 4,6 milliárd dollárnyi támogatást utalt át Görögországnak pénteken, miután előrelépést látott a strukturális reformok megvalósításában.

Az elmúlt egy évben az IMF két alkalommal is visszatartotta a Görögországnak szánt pénzeket, mert a szervezet úgy ítélte meg, hogy a görög kormány nem tesz eleget a reformokért.

Az IMF most ezeket a visszatartott támogatásokat folyósította egyszerre, egy hónappal azután, hogy az Eurócsoport országai is 8,6 milliárd dollárt adtak Görögországnak.

Az Európai Unió és az IMF 2012 márciusában döntött arról, hogy négy éven keresztül összesen 235 milliárd dollárral (173 milliárd euróval) segítik a gazdasági válság miatt komoly gondokkal küzdő Görögországot.

A nemzetközi hitelezők úgy ítélték meg, hogy Görögország nem volt elkötelezett a gazdasági reformok iránt, amelyeket a mentőcsomag feltételeként szabtak, ezért szüneteltek a kifizetések.

Áprilisban az Európai Bizottság azonban megerősítette, hogy a kamatkiadások megfizetése előtt a görög költségvetés már 1,5 milliárd euró többletet ért el 2013-ban, ami meggyőzte az IMF-et és az Eurócsoportot, hogy újra fizessenek.

Címlapról ajánljuk
Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

A lengyel belügyminisztérium megerősítette, hogy a krakkói lövöldözés elkövetője lengyel állampolgár. Az Onet értesülései szerint a férfi a Szentkereszt vajdaságbeli Ostrowiec Świętokrzyskiből származó Michał O.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
A nyomozó hatósághoz fordult az MNB a székháza ügyében

A nyomozó hatósághoz fordult az MNB a székháza ügyében

A Magyar Nemzeti Bank új vezetése a Szabadság téri székház felújításával összefüggő bankgarancia és az üzemeltetéssel kapcsolatos kérdések tekintetében két új beadványt adott át a Budapesti Rendőr-főkapitányság részére - közölte honlapján a jegybank. Az MNB új vezetése folytatja az előző vezetéshez kapcsolódó ügyek feltárását és a továbbiakban is minden szükséges információval segíti a nyomozóhatóság munkáját - tették hozzá.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×