Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Kevesebb a vendég

Márciusban 2,6 százalékkal csökkent a szálláshelyek vendégforgalma Magyarországon, a külföldivendég-éjszakák száma 4,1, a belföldivendég-éjszakáké 0,8 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.

Márciusban 285 ezer külföldi vendég összesen 749 ezer éjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégek száma 3,0 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

A KSH jelentése kiemeli: a márciusi vendégforgalom csökkenésénél figyelembe kell venni, hogy tavaly a húsvéti forgalom már márciusban éreztette hatását, míg az idén ez csak az áprilisi adatokban jelentkezik majd.

Az első negyedévben a külföldiek 4,0, a belföldiek 8,1 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el a kereskedelmi szálláshelyeken, így a forgalom összesen 5,9 százalékkal nőtt a tavalyi első negyedévivel összehasonlítva. A negyedévi összes bevétel 55,4 milliárd forintot tett ki, 11,8 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.

Márciusban a Németországból, Ausztriából és Csehországból érkezők forgalma 12, 21, illetve 2,2 százalékkal csökkent. Az Egyesült Királyságból érkezőké lényegében stagnált, alig 0,2 százalékkal csökkent, az olasz és az orosz vendégek által eltöltött éjszakáké viszont 5,5,illetve 21 százalékkal emelkedett.

Az év harmadik hónapjában 294 ezer belföldi vendég 626 ezer éjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégek száma 2,5 százalékkal nőtt az előző év márciusához hasonlítva.

A belföldivendég-forgalom három régióban emelkedett, Észak-Magyarországon, a Tisza-tónál és Dél-Alföldön.

A kereskedelmi szálláshelyek belföldivendég-forgalmának 79 százalékát fogadó szállodákban a vendégéjszakák száma 3,5 százalékkal visszaesett.

A szálláshelyek összes folyó áron számított bruttó árbevétele a vendégforgalom csökkenése ellenére 3,7 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. Összesen 20,7 milliárd forint bruttó árbevételt értek el, ezen belül csaknem 10,8 milliárd forint szállásdíjbevételt.

A forint/euró havi átlagárfolyama 312 forint volt, 8,5 forinttal (2,8 százalékkal) gyengébb a 2013. márciusi értéknél - közölte a KSH.

A szállodák szobakihasználtsága átlagosan 44 százalékot ért el márciusban, 0,6 százalékponttal kevesebbet az előző évinél. Az ötcsillagos egységek szobáinak igénybevétele kiemelkedő, 59 százalékos, a gyógyszállodák szobakapacitás-kihasználtsága is átlagon felüli, 53 százalékos volt.

A márciusban kiadott szállodai szobák bruttó átlagára 14 356 forint, az egy kiadható szállodai szobára jutó szállásdíj (bruttó REVPAR) 6309 forint és a teljes árbevétel (TREVPAR) 12 038 forint volt.

A működő kereskedelmi szálláshelyek jelentése alapján márciusban 1571 egység fogadott el Széchenyi Pihenőkártyát. A belföldi vendégek az év harmadik hónapjában 917 millió forint értékben fizettek ezzel a fizetőeszközzel a szálláshelyeken. Összehasonlítva a 2013 márciusában beváltott SZÉP-kártya forgalommal, ez 20 százalékos növekedés.

Ez év március 31-én a Magyarországon működő kereskedelmi szálláshelyek száma 2244 volt, ezen belül 899 szálloda 52 ezer szobával és 878 panzió 9,5 ezer szobával működött.

Az egyéb szálláshelyek - üdülőház, kemping és közösségi szálláshelyek - száma 467 volt.

Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Veszélyes csapdában ragadhat a gazdaság, hiába áramlik a külföldi tőke az országba

Veszélyes csapdában ragadhat a gazdaság, hiába áramlik a külföldi tőke az országba

A külföldi közvetlentőke-befektetésekre (FDI) épülő, exportvezérelt növekedési modell hosszú idő óta meghatározza Magyarország és a többi visegrádi ország gazdasági fejlődési pályáját és felzárkózási lehetőségeit. A külföldi beruházások új termelési kapacitásokat, exportlehetőségeket és technológiát hoztak, továbbá a multinacionális vállalatok révén a térség szorosan bekapcsolódott az európai termelési hálózatokba. Magyarország EU-átlaghoz való konvergenciája 2018-ig erőteljes volt, azóta azonban lassult. A lassulásnak számos magyarázata lehet a humán tőke és az innováció korlátaitól a demográfiai és intézményi tényezőkön át a világgazdasági környezet változásáig, valamint magának a növekedési modellnek is vannak korlátai. Ezért érdemes az FDI és a növekedés közötti kapcsolatot vizsgálni. Mivel a külföldi közvetlentőke-befektetések jelentős része a globális értékláncokhoz kapcsolódva érkezett Magyarországra és a visegrádi országokba, ezért érdekes lehet ezeket is beemelni az elemzésbe.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×