Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Exkluzív interjút adott Hernádi Zsolt egy horvát tévének

Sem Hernádi Zsolt, sem kollégái nem követtek el bűncselekményt. Ez abból az exkluzív interjúból derült ki, amelyet a MOL Nyrt- elnök-vezérigazgatója adott az egyik horvát kereskedelmi televíziónak vasárnap.

A MOL elnök-vezérigazgatója az őt ért vádak kapcsán felidézte: 2011-től kezdődtek meg a gyanúsítgatások, hogy a MOL, személy szerint Hernádi Zsolt vesztegetéssel szerezte meg az irányítási jogokat az INA-ban.

Azt mondta: a magyar ügyészség ezzel kapcsolatban adatokat foglalt le, házkutatásokat tartott, híváslistákat ellenőrzött, de egyértelműen kiderült, hogy sem a MOL, sem bármely vezetője közvetve és közvetlenül sem követett el bűncselekményt.

A horvát ügyészség idézésről pedig azt mondta Hernádi Zsolt, hogy ha szabályosan idézik be, akkor elmegy, de Horvátországban nem kapott ilyent. Úgy fogalmazott: ebben az ügyben a horvát ügyészség kivételével mindenki betartott minden jogszabályt. A MOL vezére továbbra is állítja: Ivo Sanader volt kormányfőt nem vesztegette meg, hozzátette: a vád részéről beidézett koronatanú pedig erősen elfogult. Úgy véli: a horvát ügyészségnek nem célja, hogy minden bizonyítékot felkutasson és az igazságot derítse ki, ami súlyos hiba.

A MOL elnök-vezérigazgatója az INA-ról azt mondta: ma vesztegetésen működne a cég, ha MOL a költségcsökkentési programot nem hajtotta volna vége. Hernádi Zsolt feltette a kérdést: ha a horvát kormány nem elégedett a MOL-lal, az INA irányításával, miért nem veszi vissza a céget.

Emlékeztetett arra is, hogy a világgazdasági válság kezdetén a horvát kormány képtelen volt kezelni az INA pénzügyi problémáit, ezért felajánlotta a MOL a segítségét, azzal a feltétellel, hogy átveszi az irányítást, és ezt szerződésben is rögzítették.

Megjegyezte: a horvát kormány havonta hoz olyan szabályokat, amelyek csökkentik az INA nyereségét. Pedig szerint a kormány dolga, hogy a realitásokat talaján álljon, de eddig nem ez látszik. Azt mondta: ha a szabályozó környezet kiszámítható lesz, akkor a Mol hajlandó maradni, de ha továbbra is csak követelnek és minden eszközt elvesznek az INA-tól, ami a növekedést szolgálná, akkor azt mondom, hogy hozzunk be olyan partnereket, amelyek jobban tudnak együttműködni a horvát kormánnyal, mert erre nem mi vagyunk megfelelő partnerek"- fogalmazott Hernádi Zsolt.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

A világon több olyan óriáshálózat működik, amelyek szinte láthatatlanul szolgálják az emberiséget. Az általuk kínált előnyöket szinte természetesnek vesszük, miközben nem feltétlenül tudjuk, hogy milyen hatalmas infrastruktúra működik a háttérben. Ezeket tekintjük át ismeretterjesztő sorozatunkban. Az első rész a műholdas navigációs rendszerekről szólt, a második egy ennél sokkal ismertebb infrastruktúrát, az internethálózatot mutatta be, most pedig talán a legkevésbé láthatatlan rendszerrel, a villamosenergia-hálózattal foglalkozunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×